Több mint ezer napelemtábla

2018.01.04. 17:30

Több pályázaton is jelentős forrást nyert el a Csolnoky Ferenc Kórház

Több mint ezer napelemtáblát helyeztek el a Csolnoky Ferenc Kórház épületeinek tetején pályázati forrásból egy közelmúltban befejezett beruházás során.

Marton Attila

Dávid Gyula, a kórház megbízott főigazgatója elmondta, a napelemeket az A, D és E épületek tetejére telepítették, a rendszer évente mintegy tizenegymillió forint értékű elektromos energiát képes előállítani. Ennyit spórol az egészségügyi intézmény a villanyszámláján.

Dávid Gyula elmondta, összesen több mint félmilliárd forint értékben nyert pénzt az elmúlt hónapokban uniós és hazai pályázatokon az intézmény. A fejlesztéseket részletezve elmondta, energetikai felújítás indult a Stromfeld utcai nővérszálló épületén. Két pályázaton nyertek a dolgozók szakmai továbbképzésére, míg az intézmény fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által elnyert támogatás révén egynapos sebészeti osztályt alakítanak ki a kórházban. Több sikeres – így a betegbiztonság javítására és a szakrendelő pszichiátriai részlegének felújítására elnyert – projekt esetén már a közbeszerzési eljárásnál tartanak, míg más pályázatoknál – például a sümegi Pszichiátria Centrum épületének felújítása vagy a Csolnoky kórház járóbeteg-ellátásának eszközfejlesztése – támogatói döntésre várnak.

A napelemes rendszer telepítése a közelmúltban fejeződött be, a kórház A, D és E épületeinek tetejére összesen több mint 1100 darab napelemtáblát helyeztek el. Dávid Gyula elmondta, a napelemes rendszernek köszönhetően a kórház modern orvostechnológiai berendezéseinek állandó magas villamos energia igénye a hálózati energia mellett immár környezetbarát saját hálózatról is biztosítható. A rendszer optimális működés esetén évente több mint 11 millió forint értékű villamos áramot képes előállítani, hívta fel a figyelmet a megbízott főigazgató. A fejlesztésnek köszönhetően éves szinten körülbelül 128 tonnával kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe.

A napelemes rendszert egy KEHOP-pályázaton elnyert forrásból telepítette a kórház. A beruházás 2017 tavaszán indult, és a zavartalan betegellátás mellett történt kivitelezést követően a közelmúltban helyezték üzembe az új rendszert. A projektet az Európai Unió és Magyarország mintegy 204 millió forinttal támogatta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!