egyre melegebb a helyzet

2018.02.01. 17:30

Mítosz vagy valóság az éghajlatváltozás?

Azt gondoltam, hogy ezt az előadást el lehet felejteni, hiszen már nem kérdés, mítosz-e vagy valóság az éghajlatváltozás. Ám a közelmúlt világpolitikai eseményei olyan irányt vettek, hogy ez a téma ismét aktuálissá vált – mondta el Gelencsér András szerdai előadásában.

Leitner Vera

Globális éghajlatváltozás – mítosz vagy valóság? címmel tartott előadást a Pannon Egyetem konferenciaközpontjában Gelencsér András, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Pannon Egyetem rektora. Az előadás során a rektor többek között arra is rámutatott, jelenleg milyen adatok, tények és gondolatok állnak rendelkezésünkre az éghajlatváltozással kapcsolatban, milyen következtetések vonhatók le ezekből, s miként értelmezheti ezeket a tudomány szakértője és a hétköznapi ember.  A Veszprém Megyei Önkormányzat, a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete és a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület közös szervezésében megvalósult előadás elsősorban a múlt eseményeire és azokat a tényekre, mérési eredményekre épült, melyek az eddigi változásokat alátámasztják. – Ez egy természeti folyamat, mely teljes mértékben független attól, hogy ki mit gondol róla, s milyen pártállású – mondta el a rektor, utalva arra, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke erősen épít arra, hogy az őt támogató republikánus szavazók nagy része egy korábbi felmérés szerint azt is kétségbe vonják, hogy bármiféle változás zajlana napjainkban.

Fotó: Penovác Károly

Ma már nemcsak az elmúlt évszázadokban történt változásokkal, de a geológiai mérések révén kimutatható, évmilliókkal ezelőtti állapotokkal is tisztában vagyunk, ezek alapján pedig világos, hogy már 1750, megközelítőleg az ipari forradalom kezdete óta is nagyot változtak a levegő fő összetevői.

– A szén-dioxid koncentrációján kétszázötven évvel ezelőtti állapotához képest 43 százalékot emeltünk, a metán majdnem háromszorosára, a kén-dioxid-koncentráció háromszorosára növekedett – mutatott rá Gelencsér András. A rektor elmondta, az éghajlatváltozást tagadók gyakran érvelnek azzal, hogy a nagy vulkánkitörések komolyabb károkat okoznak a légkörben. Az előadásból kiderült, ezek valóban negatív, hűtő hatást idéznek elő, hiszen a légkörbe juttatott kénvegyületek, por és hamu árnyékoló hatást fejt ki és a Föld felszínét érő sugárzás mennyiségét, intenzitását csökkenti. Azonban még a legnagyobb vulkánkitörések sem érnek fel az emberiség által előidézett, folyamatosan okozott levegőszennyezéshez. – Az ember ugyan még nem idézett elő tudatosan vulkánkitörést, ám a levegőszennyezéssel éppen azt a hatást generálja. Olykor még itt, Európában is jelentős szennyezést tudunk produkálni, hogy Ázsiát, például Kínát és a fejlődő országokat ne is említsük.

Ma már nemcsak a nagyvárosokban, hanem óceánok felett, a Himalájában, az Arktiszon is mérhető szmog, a levegő masszív szennyezettsége, olyan távoli területeken, ahol ember alig fordul meg. A Földön nincs egy önszabályzó termosztát, így, ha egy kicsit kibillentjük a Földet annak korábbi állapotából, akkor az ezzel járó bonyolult folyamatok szélsőséges változásokat indítanak el – mondta el a rektor. – A kutatók négy év folyamatos mérés után, 1962-ben látták be, hogy a szén-dioxid-koncentráció folyamatosan növekszik a levegőben. Ekkor egymilliárd tonna szenet bocsátott ki az ipari tevékenység, ma tízmilliárdnál tartunk. A légszennyezéssel hűtjük az éghajlatot, az üvegházhatású gázok kibocsátása, valamint a korommal befedett sarki hó és jég miatt felmelegedést idézünk elő. – Afelől, hogy van-e éghajlatváltozás, illetve, hogy az embernek van-e erre közvetlen hatása, nem lehet kétségünk, az ember beleköpött a természet levesébe, s befolyásolja a Földre ható folyamatokat. Kevesebb, mint ötven év alatt a sarkok közelében 4 Celsius-fokkal nőtt az átlaghőmérséklet, de globálisan elmondható, hogy 2 fok, van olyan terület csökkenés volt, mondta el Gelencsér András, ám hozzátette, a hőmérséklet mellett a jég a legfontosabb indikátor, hiszen ez olvad, s ezzel együtt a hamarosan bekövetkező bajra figyelmeztet az utolsó pillanatban, akárcsak a bányászok kanárija.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!