könyvbemutató és kiállítás

2018.03.08. 17:30

Hittel, összefogással meg lehet gyógyulni a rákból

A legyőzhetetlen is legyőzhető, ha nagyon akarjuk, ha összefogunk és megfelelő segítséget, támaszt kapunk családunktól, környezetünktől.

Kovács Erika

A korszerű orvosi tudás nem elég

Ha van hitünk, lelki erőnk, bizalmunk Istenben és önmagunkban. A korszerű orvosi tudás és műszerek, a világszínvonalú terápiák fontosak, de önmagukban nem elegendőek a rák legyőzéséhez. Az embernek fogalma sincs róla, milyen erős, egészen addig, amíg nincs más választása, mint hogy erős legyen!  

Fotó: Balogh Ákos

Így érvelt Némedi Lajos Veszprém alpolgármestere a Fagyöngy Emlőbetegek, Gyógyultak és Támogatók Önsegítő Egyesületének rendezvényén, ahol egyszerre két művészeti eseményre is sor került: bemutatták Elek Erika-Bánhalmi Norbert Ébredés – Új kezdet című könyvét, amelyben a nőgyógyászati daganattal érintett nők művészi fotóit lehet látni, életükről szóló rövid monológgal együtt. A könyv mellett külön kiállításon is elhelyezték a rákból gyógyult nők képeit a Csolnoky Ferenc Kórház Onkológiai Centrumában csütörtökön, ahol hasonló eseményre először került sor. Dávid Gyula, a kórház főigazgatója a kiállításmegnyitón többek között azt mondta, mindig van remény a gyógyulásra.

Vigyék el a hírét a betegek sikeres küzdelmének

- Ez a küzdelem többről szól, mint arról, hogy küzdünk, ugyanis eredménye van. Ha van egy összetartó közösség, aki fogja a beteg kezét, akkor sikerül! Két éve végre nem kell elutazni sugárterápiáért, mert Veszprémben olyan működik, amely az országban bárhol megállná a helyét – erről Hornyák Lajos főorvos beszélt. A központ vezetője azt kívánta, a kiállítás képei vigyék el a hírét a betegek sikeres küzdelmének, majd az újjászületés jelképeként és nőnap alkalmából tavaszi virágot adott át egy rákból gyógyult asszonynak.  

Cselik Zsolt főorvos, a centrum sugárterápiás osztályának vezetője szólt arról, hogy gyógyítás és művészet elválaszthatatlanok, hatnak egymásra, utóbbi próbálja megjeleníteni a gyógyítással kapcsolatos fájdalmat, szenvedést, újjászületést.  A főorvos külön üdvözölte, hogy bevitték a művészetet az intézet falai közé, reményei szerint lesz folytatása a hasonló programoknak. Mint mondta, a képek kifejezőek, amiből sokan tudnak erőt meríteni. A főorvos méltatta a Fagyöngy Egyesülethez hasonló civil szervezetek munkáját, mert ott nagyon sokat tudnak tanulni egymástól az emberek.

Vegyük észre a halvány fényt is!

Lángné Janni Margit, a Fagyöngy Egyesület vezetője egy idézettel érzékeltette: „A betegségek ráébresztenek bennünket arra, mi is rejlik bennünk. Rálátunk arra, hogy mi visz előbbre bennünket, vagy mi hátráltat, hol vannak a vakvágányok, és megtaláljuk a belső képességünket, hogy végre a saját utunkat járjuk.”  Hozzáfűzte, önmagunkért keressük a szépet, vegyük észre a halvány fényt is, egy kellemes mosolyt egy idegenen, találjunk egy kis időt zenehallgatásra, kiállításra, egy jó beszélgetésre!

A művészeti rendezvény bensőséges hangulatát egy-egy alkalomhoz illő dallal emelte Hatás Andrea előadóművész, valamint Gyurkó Zsófia, a Hriszto Botev Általános Iskola diákja. Rábai Zsanett, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad előadóművésze pedig Bimbó Kata, egy gyógyulófélben levő nő verseit adta elő.

A rendezvényen megjelentek az egyesület balatonfüredi, tihanyi és várpalotai klubjainak képviselői is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!