ibolyakék porcelánszív

2018.07.03. 20:00

Újdonságokkal készülnek a 193. Anna-bálra Balatonfüreden

Az első bálozó hölgyekről szól elsősorban az Anna-bál, ahol a szervezők idén is arra törekednek, hogy az est valamennyi vendég számára emlékezetes maradjon, hangsúlyozta Bóka István, Balatonfüred polgármestere a 193. bál sajtótájékoztatóján, az Anna Grand Hotelben kedden.

Kovács Erika

Az est fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lesz július 21-én. A balatonfüredi Barna Dorina, aki tavaly a bál szépe lett, azt mondta, örökre emlékezetes marad számára az elmúlt év, mialatt számos országos eseményen képviselte a várost. Bóka István kiemelte, a bálra meghívtak több 18 éves helybeli és Balatonfüred partnervárosaiban élő leányt is.

 

A szervezők célja, hogy minél többen kapcsolódjanak a báli hangulathoz, ezért utcabál miatt lezárják a Blaha Lujza utcát. – Törzsgárdánk szolgálja ki a vendégeket, a hotelt már javában csinosítjuk – utalt az előkészületekre Lengyel Ernő, a szálloda tulajdonosa.

Az esten átadják a herendi porcelánból készített Kiss Ernő-díjat, és megújult mintázattal herendi porcelánvázát kap a bál szépe és két udvarhölgye, erről Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója beszélt. Elárulta, a bál hölgyvendégei ibolyakék, sorszámozott szívet kapnak belépéskor. Az ételkülönlegességek is a nemes anyagból készült, Apponyi-mintás tányérokra kerülnek, amelyekből 3500 darabot hoznak erre az alkalomra, 60 millió forint értékben.

A bál előtti hét kísérőrendezvényei már július 17-én, kedden megkezdődnek, amikor prímásversenyre várják a közönséget a Kisfaludy Galériában, majd egy nappal később gálaműsorral mutatkoznak be az előadók a Gyógy téren. A versenyre az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők, részletezte a programot Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. – A téren július 19-én, az Operafüred keretében operakórusok lépnek fel a Magyar Állami Operaház közreműködésével, majd pénteken este az Operagálán teremtenek igazi olasz hangulatot az előadók, mások mellett Puccini, Leoncavallo műveivel, vasárnap este pedig bemutatják a Puccini: Bohémélet című operafilmet – utalt a különleges zenei kínálatra Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.

Idén is igazi különlegességben lehet része a bálozó közönségnek a gasztronómiában is, ez derült ki Tóth József mesterszakács, séf bemutatójából: felszolgálnak többek között citrusos, kacsamájas kecsegét, mentás őszibarack-krémlevest, borjúfilét és konfitált galambcombot mellével, valamint makaront nyári gyümölcsökkel.

A tájékoztatón az újdonságok közül Cserép László az önkormányzat képviseletében elmondta, a három nemzeti ménesgazdaság – a mezőhegyesi, a szilvásváradi, a bábolnai – díszfogataival nem csak a bál szépe, hanem a jelentkező vendégek is végigkocsikázhatnak Balatonfüreden.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!