Steve Taylor-Szabó: Mindig a tökéletességre törekedtem

Zircen első ízben adott koncertet, akkor beszélgettünk Steve Taylor-Szabóval.

- A kezdetekhez visszatérve: miért pont pánsíp?

- Erre mondják azt, hogy megtaláltam a hangszeremet. Fúvós, azaz szaxofonos, klarinétos voltam, a pánsípot megláttam, kipróbáltam és megszerettem. Elvégeztem a főiskolát Svájcban, a pánsíp annyira megtetszett, hogy jó ideje csak ezzel foglalkozom. Sokan azt hiszik, hogy ez egy könnyű hangszer. Elárulom, nehezebb rajta játszani, mint a hegedűn. Az adott hangot az utolsó pillanatig meg kell tartani és egyből váltani kell a következőre. Hogy az egybehangzó legyen a fülnek, ahhoz sokat kell gyakorolni

- Mi az, amit a pánsípzene ad önnek?

- Én elsősorban klasszikus zenét szeretek játszani, ami egészen más, mint a szórakoztató műfaj. Hogy az igazán szépen szóljon, abban a hangnemben és ugyanúgy kell előadni, ahogyan azt annak idején megírták. Akkor derül ki, hogy szakmailag milyen szinten áll az ember.

- A pánsípzenéről sokaknak a relaxáció, az ellazulás jut eszébe.

- Igen, ha szép dallamokat játszik az ember, de én soha nem játszottam semmitmondó szólamokat, ez nem az én világom.

Rengeteget gyakorolok mind a mai napig is. Büszke vagyok arra, hogy a legutóbbi, ötödik lemezemre szinte több dicséretet kaptam, mint az előző négyre fogalmazott Steve Taylor-Szabó
Fotó: Kutasi Zsófia

- Mi az ön világa?

- Klasszikus zene, eredetiben és jól. Jelenleg is van négy-öt számom, amit még nem viszek a közönség elé, mert úgy érzem, hogy azok még nem ülnek. Nem szabad a közönséget és saját magamat sem becsapni. Rengeteget gyakorolok mind a mai napig is. Büszke vagyok arra, hogy a legutóbbi, ötödik lemezemre szinte több dicséretet kaptam, mint az előző négyre. Sokan azt mondták, most ért be igazán a zeném.

- Ön is úgy érzi, hogy most ért be?

- Igen, elég soká, meg kell mondani. Mindig igyekeztem jól játszani, de, hogy ki mennyire jó, a zenészek tudják eldönteni, vagy akik pánsípoznak. Sajnos, ha valamit elérünk, sok lesz az irigyünk.

- Mi jelent igazi elismerést önnek?

- A szakmai elismerések jönnek. Én igyekszem jól játszani, világviszonylatban már ismernek, ez idáig a világ legjobb tíz pánsíposa között tartanak számon. Ezt természetesen nem úgy mérik, hogy ki ugorja át a kettőhúszat, mindenkinek más a stílusa. A tanárom volt a legjobb, a szakma ismerte, de az emberek nem. Nem volt nagy reklámja, mindamellett csak komolyzenét játszott.

- Miért döntött úgy, hogy hazaköltözik?

- Részben azért, mer szétváltunk a volt feleségemmel, akivel nem lehet rosszban lenni, most is jó a kapcsolatunk. Amikor felléptem Budapesten, ittragadtam, mert anynyi meghívást kaptam és anynyi munkám lett. Emellett továbbra is sokat utazom külföldre, ősszel indulok Amerikába, háromhetes turnéra.

- Honnan a sok energia?

- Nem tudom, ön kívülről ezek szerint így látja. Én mindig a perfekt dolgokra törekedtem.

- Mondhatni, hogy maximalista?

- Igen, ez már lehet, hogy betegség is. Nemrég léptem fel Abonyban, ott például minden összejött; telt ház volt, a zene is jól szólt, kék ég volt felettem, én is meg voltam elégedve. Ettől függetlenül nehéz eladni ezt a műfajt, sokan még ma sem ismerik igazán. Azonban aki egyszer hallja, az egyből megszereti.