2014.04.27. 13:05
Újra a Bakonyban járt a gőzös
A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség a minap újra megörvendeztette a vasútbarátokat nosztalgikus különvonatával, amely a 11. számú vonal Győr és Zirc közötti szakaszán közlekedett.
A zirci vasútállomásra szervezett ünnepségen több százan várták a gőzöst. Ottó Péter polgármester hangsúlyozta: a program elérte célját, hiszen megtelt a nosztalgiavonat. Emlékeztetett arra, hogy a vasútvonal léte 2006-ban kérdőjeleződött meg először, amikor az akkori kormányzat a bezárásra ítélt vonalak között szerepeltette. A civil összefogás, amely találkozott a vonal mellett lévő önkormányzatoknak a szándékával is, azonban kellőképpen erős volt ahhoz, hogy ezt megakadályozza – mondta a városvezető. Kiemelte a vasútvonal által jelentett értéket, annak egyedülálló vonalvezetését, műtárgyainak ipari műemlék voltát.
A zirci vasútállomásra szervezett ünnepségen több százan várták a hagyományos gőzmozdonyt (Fotó: Kelemen Gábor)
Bödecs Barnabás, a Bakonyvasút Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a Győr-Veszprém vonalon napi öt vonatpár közlekedik, a szolgáltatást pedig évente 200-250 ezren veszik igénybe. A vonaton történő közlekedésre biztatott mindenkit, hiszen ezzel – a bakonyi táj jelentette élményen túl – segíthetnek a vonal megmentésében és fejlesztésében. Az utasokat és a vonatra várakozókat a zirci iskolások énekes, zenés műsorral köszöntötték. Az ünnepség végén Ottó Péter polgármester, Bödecs Barnabás, valamint a Zirci Országzászló Alapítvány képviseletében Máj János és Bittmann Károly megkoszorúzták a vasútépítők emléktábláját és gróf Széchenyi István emlékfáját, emlékkővét.
A vonal megmentésének érdekében létrejött civil összefogás történetét egy kis kiállítással mutatták be a szervezők a váróteremben.