Zirc

2015.12.22. 16:49

Ritmusosan hangolódva a karácsonyra

Élő ajándékkosarat kaptunk, és meglepetésekben is volt részünk a Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesület második, újabb nagy sikerű karácsonyi gálaműsorán, melynek a Reguly Antal Szakképző Iskola tornacsarnoka adott otthont.

Civil Tudósítónktól

A vendégeket Kertyané Kőrösi Zsuzsanna műsorvezető köszöntötte, a gálaműsort dr. Benczik Ágnes Adrienn önkormányzati képviselő, a képviselő-testület Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta a mozgás egészségformáló hatását, amelyet személyesen is tapasztal, hiszen, mint elmondta, idén ritkábban látta a táncos gyerekeket a rendelőjében. Hozzátette: céljuk van, örömüket lelik abban, amit csinálnak és ez jó hatással van a lelkükre, ezen keresztül pedig az immunrendszerükre is. Beszélt arról is, hogy mindazok, akik valamilyen formában részt vesznek az egyesület életében – gyerekek, szülők, nagyszülők, oktatók, vezetők – igazi csapattá kovácsolódtak, ami nagyon fontos egy kisváros életében, a fejlődésüket pedig közösen kell segíteni.

Csengettyűvel a kezükben először a legkisebbek léptek színpadra, és a Hull a pelyhes fehér hó eléneklését követően boldog karácsonyt kívántak a szép számmal összegyűlt közönségnek.

A gálaműsor széles keresztmetszetét adta a tánccsoportból idén egyesületté terebélyesedő közösségben folyó egyre sokoldalúbb tevékenységnek. A különböző egyéni és csoportos énekes-táncos produkciók, új koreográfiák, szólók, duettek mellett hallhattunk verset, hegedűjátékot. Kicsik és nagyok együtt szórakoztatták a közönséget, és vendég előadók is színpadra léptek: Thurzó Ágnes, számos énekverseny győztese, Vincze Kitti és Kozma József magas osztályos versenytáncos, Gotthard Ádám és Csejtei János az egyre népszerűbb veszprémi The Company Live Band zenekarból.

Jól ismert filmek betétdalai, karácsonyi énekek, magyar és külföldi popslágerek hangzottak el, a „minimanók” hóemberről daloltak és táncoltak, szavak helyett a tánc beszélt a mini lánykák előadásában. Vérpezsdítő latin tánc fokozta a hangulatot, jártunk Afrikában, találkoztunk az oroszlánkirállyal és meghallgathattuk a dzsungel imáját is. Az idei évben megalakuló, szintén az egyesület keretei között működő balatonkenesei csoport növendékei is bemutatkoztak. Zárásként az egyesület minden tagja együtt énekelt, kifejezve ezzel az összetartást is.

Az egyesületben folyó képzés nemrégiben balettoktatással egészült ki, melyet Finta Dóra diplomás táncpedagógus vezet. A gyerekek csoportos tánckoreográfiáit, duóit és néhány szóló táncát Kertay Zsuzsanna táncoktató állítja össze és tanítja be, aki már a kezdetek óta foglalkozik a gyerekekkel. Munkájának gyümölcse már most beérett, a gálaműsor sikerében elévülhetetlen érdemei vannak.

Az idei esztendő számtalan fellépést és versenyeredményt hozott a táncosok számára, amelyet egy kis jutalommal méltányolt a vezetőség. A díjakat Vincze Lajosné egyesületi elnök, alapító adta át. Elismerő érmet vehetett át Horváth Kiara, Kovács Anna, Révész Dóra, Pfisztner Loretta, Répás Zsófia, Hajba-Spanberger Hanna, Simon Rebeka, Vessző Ivett, Spanberger Zsuzsa, Kovács-Csillag Anikó és Vincze Kitti. A szülőkről, az önzetlen segítőkről sem feledkeztek meg: a műsor végén a közös munka örömére elénekelték a Hallelujah című dalt, a színpadról pedig sok-sok gyertya ragyogott.

Szerző: Kelemen Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!