Ajka

2013.02.18. 10:50

Két milliós elismerés

A Start program keretében a maximálisan elnyerhető, két millió forint támogatást kapta Kerta, hogy mezőgazdasági eszközöket vásárolhassanak.

Tóth B. Zsuzsa

Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter oklevéllel ismerte el a települési önkormányzat munkáját a kistérségi startmunka mintaprogramok szervezésében és végrehajtásában nyújtott kiemelkedő tevékenységéért. A munka folytatásához és továbbfejlesztéséhez a kistérségi Plusz startmunka mintaprogram keretében további két millió forint összegű támogatásban részesítette a települést.

A támogatásból műtrágyaszórót, ekét, boronát, vonólapot földegyengető és egy komplett rotációskapát szereztek be, tartozékaikkal. A Start Plusz programban egy főt foglalkoztatott a falu tavaly decemberben egy hónapon keresztül. A tavalyi év során Kerta 15 főnek adott munkát a mezőgazdasági utakkal kapcsolatos, és öt főnek a mezőgazdasági növénytermesztésez kötődő projektben. A megtermelt növényeket a helyi óvodai konyháján használták fel, illetve értékesítették - tudtuk meg Buzás Károly polgármestertől. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!