Ajka

2015.09.08. 16:11

Biztonságosan az iskolába

Ajka – A helyi rendőrkapitányság bűn- és baleset megelőzési előadói az iskolakezdésre játékos programmal készültek a Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium József Attila utcai Tagintézményében, ahol a szabályos közlekedésre és a balesetek elkerülésére hívták fel a gyermekek és a pedagógusok figyelmét egy egész tanítási napon át.

Szántó Renáta

A kisdiákok egy komplex, közlekedési ismereteket ellenőrző és bővítő foglalkozáson vehettek részt. Kirakóval, rajzos feladatokkal és fejtörőkkel várták őket a szakemberek. Molnárné Bodor Ida rendőr őrnagy iskolai bűnmegelőzési előadó játékos formában kérte számon a gyermekektől a tudnivalókat. A focipályán biciklis akadálypályát állítottak fel, melyen háromszázhetven tanuló gyakorolhatta élőben a szabályos közlekedést, Bocs Viktória Laura címzetes rendőr törzszászlós és Bogdán Krisztina címzetes rendőr törzsőrmester közreműködésével. A két rendőrnő elmagyarázta a diákoknak, hogy a stop táblánál kötelező megállni és kitértek a biciklis közlekedésben gyakran elkövetett hibára is, amit sokan a felnőttek közül sem tartanak be. A gyalogátkelőhelyen csak akkor szabályos a kerékpáros, ha tolja járművét.

Pleiveisz Anikó rendőr őrmester, iskola rendőr a közlekedési táblákat beszélte meg a gyerekekkel

Pleiveisz Anikó rendőr őrmester iskola rendőr, válaszolt a gyermekekben felmerülő kérdésekre és felhívta a figyelmüket a legfontosabb tudnivalókra, amelyekre a közlekedés közben figyelniük kell.

Horváth Rebeka 2. osztályos tanuló a kerékpáros közlekedést gyakorolja 
Fotó: Györkös József

Molnárné Bodor Ida rendőr őrnagy a Naplónak elmondta, hogy azért szervezték a programot, mivel a tagintézménybe nem csak a város területéről, hanem vidékről is sok diák érkezik busszal, kerékpárral vagy gyalog, ám ez az a korosztály az, ahol még kevésbé ismerik a közlekedési szabályokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!