Ajka

2015.11.19. 17:23

Intézkedés az ÁSZ-jelentésre, heves vita a rendkívüli ülésen

Ajka – Tizenkét igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület az Állami Számvevőszék ellenőrzéséről szóló tájékoztatót és az intézkedési tervet a csütörtöki rendkívüli ülésen.

Penk Tímea

Az ÁSZ több hiányosságot feltárt az önkormányzat pénzügyi és vagyongazdálkodásában, de a képviselők szerint ezek nem jelentős problémák, és „a magyar átlagvárosokhoz képest Ajkán kiegyensúlyozott a pénzügyi helyzet” – fogalmazott Jáger László címzetes főjegyző. Több képviselő említette az iskolaátadásokat. Az ÁSZ tájékoztatása szerint „a vagyongazdálkodást érintő döntések közül szabálytalan volt az iskola 2012. év végi egyházi fenntartásba történő átadása, és a fenntartói jog átadásához kapcsolódva 2013-ban a vagyonkezelői jog átadása is”. A képviselők úgy látták, hogy ez félreértésre ad okot, ezért Rieder András hangsúlyozta, hogy nem a tósokberéndi iskoláról van szó, hiszen azt az épületet megvásárolta a Veszprémi Érsekség, és egy új iskolát alapított.

Heves vita után, minősített többségi szavazással a képviselők Geri Gyulát választották a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetőjének egy év időtartamra.

A képviselő-testület többségi szavazással elfogadta a folyószámlahitel felvételéről szóló határozatot, amely az új uszoda kivitelezéséhez szükséges. Egyhangúlag elfogadta a testület a a Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Társulás társulási megállapodásának, valamint a Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat alapító okiratának a módosítását, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény végrehajtását, illetve a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont alapító okiratának módosítását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!