Ajka

2017.02.02. 18:37

A sportpályán verekedtek

Ajka, Veszprém - Két ittas férfi összeverekedett a falunapon, amiért mindkettőjüknek bíróság elé kellett állnia.

Mátételki András

Az eset egy Ajka közeli településen történt 2014. augusztus utolsó napján. A sportpályán a kora hajnali órákban szóváltásba keveredett F. R. (26) és S. Sz. (35), majd ez utóbbi férfi arcon ütötte haragosát. A sértett rövid időre elment, majd amikor visszajött, ő lendült támadásba: ököllel akkorát bevert ellenfelének, hogy az elterült a földön.A két ittas férfi ezek után dulakodni kezdett, majd mindketten a földre kerültek. Úgy kellett őket szétválasztani.

A két vádlott könnyű sérüléseket szenvedett, majd később kölcsönösen feljelentették egymást.Az ajkai bíróság S. Sz.-t társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és testi sértés vétsége miatt mondta ki bűnösnek. Egy évre elhalasztották büntetése kiszabását, ugyanakkor 90 óra jóvátételi munkára kötelezték, s elrendelték a pártfogói felügyeletét. F. R.-t társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 180, fizikai munkakörben végzendő közérdekű munkára ítélték.

A másodfokon eljáró törvényszék csak annyiban változtatott a döntésen, hogy ez utóbbi férfi munkavégzését felemelte 280 órára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!