Ajka

2015.04.12. 14:43

A többségnek fontos a szavazás Ajkán

Bár a szép idő a természetbe csábítja a városlakókat, akik rászánnak néhány percet a szavazásra, azok kötelességüknek érzik, hogy leadják voksukat. A választók többféleképpen megfogalmazták, hogy miért tartják fontosnak vagy éppen lényegtelennek a szavazást.

Penk Tímea

Paskó József éppen szavazásról ment hazafelé, amikor elmondta, hogy minden választáson részt vesz.

– Sok a csirkefogó – fogalmazta a nyugdíjas úr, ezért tartja fontosnak a szavazást. Úgy érzi, hogy a részvételével ő is hozzá tud járulni ahhoz, hogy jobb legyen az élet.

Paskó József: Sok a csirkefogó

Egy háromgyermekes pedagógus elmondta, hogy mindig elmegy szavazni, mert „ezek a játékszabályok” – fogalmazott, és betartja őket. Szavazni kell, és ő mindig ugyanarra az irányvonalra adja le a voksát.

– Nem biztos, hogy jók ezek a játékszabályok, mert eléggé eldurvult a politika, már nem arról szól, amiről kellene. A hazáért tenni valamit, a haza mindenekelőtt – ezekről kellene szólni a politikának – mondta, majd arról beszélt, hogy szerinte a tizedes rendszer lenne jó, vagyis tíz-húsz ember kiválasztana maga közül egy valakit, aki képviselné őket. Majd a tizedesek közül kiválasztanának egy századost és így tovább.

Németh Szonja és Szabó Flóra a tónál sétáltatják kutyáikat. Sok ajkait csábított a szabadba a kellemes, tavaszias időjárás
Fotó: Penk Tímea

Két nyugdíjas asszony elmondta, hogy mindig szavaznak, soha nem hiányoztak.

– A saját érdekünkben veszünk részt a választáson, hiszen közünk van ahhoz, hogy beleszóljunk a saját lakókörnyezetünk életébe – mondták.

Padi Gábor és Buti Bernadett egy szavazókör mellett futballozott. A fiatalember öt éve jogosult szavazásra, de csak egyszer adta le voksát. Most sem megy el szavazni, mert nem tartja fontosnak.

Padi Gábor és Buti Bernadett egy szavazókör mellett futballozott

– Az ország ugyanolyan marad, mint eddig – fogalmazott a fiatalember.

A választásról részletesen itt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!