átutazta az országot

2020.03.07. 15:00

Pécselyen talált ideiglenes otthonra a kerekesszékes cica

Tücsi cica szeptember óta az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány „macskaosztagánál” vendégeskedik, azonban hosszú volt az út, amit idáig megtett, és vár még rá az életben rengeteg kihívás.

Horváth Virág

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Szeptember 4-én találták meg Kisvárdán azt a bájos, bújós fiatal cicafiút, akit Tücsinek neveztek el. Vélhetőleg autó ütötte el, így azonnali segítségre szorult. Kisvárda azonban az ország másik felén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van. Az elesett állat óriási szerencséjére a megfelelő embertől kért segítséget, nyávogott, és az első két lábán húzva magát követte azt a fiatal nőt, aki aztán vonatra ült, 420 kilométert utazott, hogy az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány munkatársai segíthessenek rajta.

Tücsi cica nagyon boldog ideiglenes örökbefogadója kezében Fotó: Nagy Lajos/Napló

Sajnos Tücsi hátsó két lába lebénult, habár ez a játékosságából semmit sem vett el. Mivel a hátsó lábait oldalra dobja és úgy húzza maga mögött, tehát „fókázik”, alternatív megoldást kellett találni a problémára, ugyanis ez a testhelyzet belsőszervi károsodást okozott volna hosszú távon, így februárra felajánlásokból elkészült a Zsiga-Biga kutyakocsi jóvoltából Tücsi „kerekesszéke”, amely egy olyan kerekes szerkezet, amivel normál testhelyzetben, az első két lábát használva tud futkározni.

- Az első pár hétben még reménykedtünk, hogy talpra áll, mert pár bizonytalan lépést tett. Tornáztattuk, idegerősítő gyógyszert adtunk neki, orvosról orvosra jártunk vele, végül szakember segítségét kértük, aki elmondta, hogy nem fog tudni lábra állni – mesélte Németh-Koczó Johanna állatmentő.

A cica azok után, amiken keresztül ment, ráadásul leukózisos is, mégis nagyon eleven, jelenlegi ideiglenes befogadójánál, Pénzes Máriánál több cicával és két kutyussal él egy házban Pécselyen.

Németh-Koczó Johanna az Ultimátum Állatvédő Alapítványnál végzett munkája során rengeteg negatív tapasztalatot gyűjtött. – Akadnak olyan kérések, hogy azért akarna valaki macskát örökbe fogadni, mert az első kettőt már megmérgezték. Ilyen helyre nem adunk állatot. Minden gazdijelölttel elbeszélgetünk, hogy egyáltalán tudja-e, milyen felelősséggel jár gazdának lenni. A legtöbben az első pár kérdés után kiesnek, vagy megsértődnek, vagy csak nem jelentkeznek többé.

Az állatok védelme érdekében örökbefogadói szerződéssel adnak macskát örökbe, és igyekeznek nagyon körültekintőek lenni a környezetet illetően is. – Egyszer adtunk örökbe macskát egy hetedik emeleti lakásba. Azt mondták, felteszik a macskahálót, és hogy nem tud kiesni, mégis kizuhant. Fél órán keresztül haldokolt. Az ilyen eseteken felháborodnak az emberek, amikor közzéteszem az oldalunkon. Gyakran azt érzem, hogy buborékvilágban élnek, ezért osztom meg, hogy lássák, hogy ez a rideg valóság – tette hozzá az állatvédő.

Pénzes Mária, Tücsi ideiglenes gazdája nagyon megszerette a kis gézengúzt az elmúlt hónapokban, de azt szeretné, ha olyan családba kerülhetne, ahol megfelelő mennyiségű és minőségű időt tudnának tölteni vele. – Tudom, hogy oda kell őt adnom. Nekem sok állatom van itthon, így nem tud Tücsi a kocsijával felhőtlenül szaladgálni. Ez nagyon nehéz, de az állat érdekeit nézzük, és neki az a legjobb, ha álomgazdihoz kerülhet.

Mária és Johanna is munka és magánélet között egyensúlyozva tették fel az életüket arra, hogy megvédjék az állatokat. Johanna jelenleg még egyetemre is jár, az alapítvány pedig közhasznú, tehát szinte teljesen adományokból tartja fenn magát. A mentés mellett távsegítséget is nyújtanak, igyekeznek minden beérkezett kérdést megválaszolni az állattartással kapcsolatban, általában viszont ha valamilyen problémát észlelünk a háziállatunknál, érdemes rögtön az állatorvoshoz fordulni.

A mai napig sokan elhisznek olyan legendákat, amikkel akár az állatok életét is veszélybe sodorhatják. – Vannak, akik nem hajlandók ivartalanítani a macskákat, mert megváltozik a jellemük, elveszítik a nőiességüket. Az emberek saját magukból indulnak ki, csak azt nem veszik figyelembe, hogy a két dolgot nem lehet összehasonlítani. A macskák, akik családnál élnek, már nincsenek hozzászokva a természet törvényeihez, kevésbé erős az immunrendszerük, és sok betegség megelőzhető lenne az ivartalanítással. Nem verekednek, amivel a macska-AIDS elkerülhető, nem fognak jelölni a lakásban, nem fognak kilométereket kóborolni, nyugodt, kiegyensúlyozott háziállatok lehetnek – tette hozzá Johanna. A lakásban tartott macskák azzal együtt, hogy biztonságban vannak, egyáltalán nem lesznek boldogtalanok vagy depressziósak. Ha a macskánkon kedélyromlást észlelünk, akkor annak valami fizikai oka van, ami miatt érdemes állatorvoshoz vinnünk.

Az állatvédő a macskatápokkal kapcsolatban is megdöntött néhány tévhitet. Kiderült, hogy a televízióban reklámozott termékekkel egyáltalán nem teszünk jót házikedvencünknek. Mivel a cicák szeretik ezeket a termékeket, elhisszük, hogy jót teszünk, pedig olyan hatással van rájuk, mint az emberekre a gyorséttermi étel: finom, de nem egészséges mindennap azt enni. – Sokkal olcsóbban lehet minőségi tápokat venni ma már, megfelelő foszfortartalommal. Nagyon sok macska lesz előbb-utóbb vesebeteg, ami egy jó táppal kiküszöbölhető lenne. A kezdő cicagazdiknak mindig segítünk a tápválasztásban, tudjuk, hogy az emberek nem gazdagok, szóval szűk pénztárcához mérten ajánlunk eledelt, ha megkérdeznek minket.

Németh-Koczó Johanna munkája során borzasztó történetekkel találkozik szinte mindennap Fotó: Nagy Lajos/Napló

Németh-Koczó Johanna munkája során borzasztó történetekkel találkozik szinte mindennap. – Augusztusban meghalt egy fejbe rúgott cica. Tavaly Várpalotán petárdát dugtak egy macska végbelébe, ő úgy halt meg. Sok a mérgezés, a baleset. Én minden egyes nap csalódok az emberekben. Ezek az állatok ki vannak szolgáltatva az embereknek, olyanok, mint a csecsemők. Ha állatot fogadok örökbe, akkor azért az életért én vagyok a felelős, és ezt a mentalitást nem tapasztalom az országban jelenleg. Én sem tudtam sokáig, hogy a bukó ablak mekkora veszélyt jelent egy macskára. Ha befér a cica a résbe és bennszorul, ahogy ficánkol, széthúzhatja a gerincét, megfulladhat, ez nem hosszú idő, negyedóra alatt megtörténhet a tragédia.

A Veszprém Megyei Önkormányzat felvette a kapcsolatot a hatóságokkal és az állatvédőkkel, és közösen igyekeznek megoldást találni az állatvédelem segítésére. Szeretnének elindítani egy olyan közös programot, amivel segítik az állattartást, például az ivartalanítási árak mérséklésével.

A „kerekesszékes” cicafiú sajnos nincs egyedül, nagyon sok sérült, bénult állat vár az ápolásra. Habár cirmos mintájú, ami általában nem kelendő a gazdijelöltek körében, a jó hír, hogy Tücsi számára van remény a családos életre, Grazban találtak neki örökbefogadót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!