Az év fajai bakonyiasan – európai őz

Halvány liláskék szirmok, különleges levélformák, másfajta alagúthálózatot ásó nőstények és hímek, más érdekességek, no meg a tisztázandó kérdés a szarvas feleségének tartott agancsosról, a narancssárgában járt nászszertartás és egyéb védett szépségek – az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának kutatóit az év fajainak bemutatására kértük, abból a szempontból is, élnek-e egyedeik a Bakonyban.

Rimányi Zita

Az európai őz rokona a gímszarvasnak, de nem annak utóda vagy nősténye – az elterjedt tévhittel ellentétben Fotó: BTM

Az év vadászható vadfaja, az európai őz hazánkban a legkisebb termetű, őshonos szarvasféle. Rokona a gímszarvasnak, de nem annak utóda vagy nősténye – az elterjedt tévhittel ellentétben. A hím őzet baknak, a nőstényt sutának, az utódokat gidáknak hívják. Fontos, hogy egyszerre találjon táplálkozó- és búvóhelyet és hozzáférjen friss, tiszta vízhez. Télen a szőrzete hosszúszálú és barnásszürke, nyáron rövid és merevszálú, vörösesbarna. Farán nagyméretű fehér folt, a tükör látható. A fiatalok bundája születésük után fehér pettyekkel tarkított, ezek később fokozatosan eltűnnek. Agancsot csak a bakok viselnek, az általában hatágú. Télen vegyes csapatokba verődnek, az év többi részében a suták a gidákkal, a bakok magányosan járnak. A gidák nagyjából tíz hónappal az üzekedés után születnek. Az embrió fejlődése a hólyagcsíra állapotban négy hónapra leáll, ez az embrionális diapauza. Ezt követően december táján a fejlődése újraindul, így a gida kedvező körülmények közé születik, május és június között. Elterjedt vadászati módszer az úgynevezett őzhívás. Ilyenkor különböző csalsípokkal, buttolónak nevezett eszközzel utánozzák hangját. Különleges vadászati mód a barkácsolás, ami lovaskocsival való cserkészést jelent.

A BTM kutatói, tudósai segítettek cikksorozatunk összeállításában: Kutasi Csaba, Sinigla Mónika, Kovács Attila, Barabás Ádám. Külön írunk hamarosan az év ásványáról, nyersanyagáról és ősmaradványáról.