Baba

2009.03.31. 02:48

A család szerepe alapvető a tehetség kibontakozásában

Ajka - Hároméves koruktól sakkoznak az Egresi fiúk. Mindkettőjüket édesapjuk tanította az alapokra.

Tisler Anna

Kristóf ma már hatodikos, Máté harmadikos. Mindketten a Borsos iskola Mikes tagintézményébe járnak. Jeles tanulók, pedig délutánjaik egy részét a tankönyv helyett a sakktábla előtt töltik. Napi másfél-két órát edzenek. A Bányász SK versenyzői, ahol Csaba Árpád foglalkozik velük. Csaknem minden hétvégén versenyekre utaznak. 

Kristóf három esztendős volt, amikor leültettem a sakktábla elé - mesélte az édesapa, Egresi Béla.  Fogékony volt, érdekelte, hamar elsajátította a szabályokat. Máté látta, hogy játszunk, amikor elérte azt a kort, vele is elkezdtem foglalkozni. Már ekkor látszott, hogy kiváló érzéke van hozzá. 
 
Azóta a családban a sakk körül forog minden. Hétközben úgy szervezik az életüket, hogy jusson idő a gyakorlásra, a legtöbb hétvégén pedig versenyekre utaznak. A korosztályos versenyek mellett felnőttekkel is összemérik tudásukat. Ajkán nemrég volt a MAL Kupa és a Koloszár emlékverseny. 

Az utóbbin a felnőttek mezőnyében Máté tizedik, Kristóf tizenkilencedik lett. Korosztályukban pedig az élvonalban vannak. Máté ott eleve hátránnyal indul, ugyanis kétévente váltanak korosztályt, ő pedig decemberi születésű, így a mezőnyben sokan vannak, akik csaknem két évvel idősebbek nála. 

Ebben a korban pedig még fél év is rengeteget számít. Máté az országos diákolimpián 2007-ben hatodik, 2008-ban negyedik lett. 

Ő már öt évesen elhatározta, hogy sakkozó lesz - mondta az édesapa.  Azóta tudatosan halad célja felé. Nyári szünidőben akár nyolc órát is foglalkozik naponta a sakkal, anélkül, hogy fáradt lenne. Feladványokat ír, hogy például világos indul és nyer, vagy matt öt lépésben. 

Ha Máté élsport szintjén akar sakkozni, hamarosan döntés előtt állunk. Többet kell edzenie, amelyhez magántanulónak kell lennie, ahogy néhányan ezt a korosztályában már megtették. Az NB II-es egyesületben társadalmi munkában foglalkoznak a gyerekekkel, ezért az erre fordítható idejük véges. 

A sakkot, amely a labdarúgás után a második legnépszerűbb sportág az országban, még nem fedezték fel a támogatók. A tehetséges gyerek sorsa azon múlik, szülei mellé állnak-e, és képesek-e vállalni a versenyre utazások költségeit. 

A jelentősebb versenyek gyakran több naposak és szállodában vannak, ott kell szobát foglalni. A korosztályos versenyek azért fontosak, hogy megismerjék egymást és a játékstílusát, a felnőttektől pedig sokat lehet tanulni. Olvastam, hogy Magyarország körülbelül három évente ad egy nagymestert. Arról viszont senki sem tud, hogy lehetőség hiányában hány fiatal kallódik el. 
 
Az Egresi fiúk még nem játszottak külföldön, Magyarországon rendezett nemzetközi versenyeken viszont már részt vettek. Máté 2007-ben megnyerte a dunántúli bajnokságot, 2008-ban pedig a Ság-hegy-kupát, mindkettő nemzetközi verseny volt. 
 
Az édesapa elmondta, a gyakorláskor elsősorban a kombinációs készséget fejlesztik, nyitást és variációkat később is lehet tanulni. Az eredményt nemcsak a felkészülés, hanem a pillanatnyi lelkiállapot is meghatározza. A versenyző nem lehet fáradt, és semmi nem vonhatja el a figyelmét a táblától. 

Nemcsak az ellenféllel, saját magukkal is versenyeznek. Ezt könnyíti meg a biztonságot adó, szeretetteljes családi háttér. 


A Gyermekszoba on-line képgalériát IDE kattintva érheti el. 

A Gyermekszoba rovatunkban megjelent cikkeket IDE kattintva olvashatják. 

Az ENTEO közösségi portálunk Gyermekszoba klubjához IDE kattintva csatlakozhat.  




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!