Balatonfüred

2013.03.25. 17:39

Interaktív laborlátogatás

A víz minőségének szigorú ellenőrzésével is megismerkedhettek a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. laborjában tett látogatásukon a Fekete István Általános Iskola kisdiákjai.

Szabó Péter Dániel

A balatonfüredi oktatási intézmény harmadik-negyedik osztályos nebulói a DRV víz világnapja alkalmából tett felhívására jelentkeztek. A kezdeményezés keretében a cég interaktív laborlátogatásra hívta a működési területén található általános és középiskolák tanulóit, a balatonfüredi mellett Agárdon, Balatonszéplakon és Kaposváron látják vendégül egy hónapon át az érdeklődő fiatalokat és tanáraikat.

Somos Zoltán laboratóriumi mérnök az ivóvíz biológiai vizsgálatát mutatta be a kisdiákoknak (Fotó: Szabó Péter Dániel)


Hétfőn délelőtt egy általános tájékoztatót követően bakteriológiai, mikroszkópos biológiai, valamint kémiai vízvizsgálatokat láthattak az egyébként igen érdeklődő nebulók, akiket Erdeiné Molnár Erzsébet laborvezető és Somos Zoltán laboratóriumi mérnök kalauzolt körbe az épületben.

- A programmal arra szeretnénk felhívni a gyermekek figyelmét, hogy a víz pótolhatatlan és sérülékeny lételem, ugyanakkor az egyik legbiztonságosabb, ellenőrzött élelmiszer _ jegyezte meg kérdésünkre a 12 szakembert foglalkoztató balatonfüredi labor vezetője.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!