Balatonfüred

2013.06.21. 18:44

A halat és a bort ünneplik a Balatonnál

Három napon át ismét a halról, a borról, a kultúráról és a szórakozásról szól minden Balatonfüreden és a szomszédos településeken.

Győrffy Árpád

Füred, Tihany, Csopak és Paloznak az idén már 11. alkalommal rendezte meg a Balatoni Hal- és Borünnepet. A rendezvény a hagyományoknak megfelelően kiállítások, folklór és más színpadi produkciók, illetve mindezeket megelőzve, keretbe foglalva boros programok együttese. A Tagore sétányon felállított borházakon kívül Csopakon megrendezik az Olaszrizlingek éjszakájára, Paloznakon halászléfőzőversenyre várják többek között az érdeklődőket.

A hal- és borünnep pénteki megnyitóján köszöntőt mondó dr. Bóka István polgármester szerint az ünnepség elsősorban a tradíciókról szól, de mindig hoz valamilyen megújulást. Ilyen az idén a programhoz kapcsolódó Úszónap. Mint elmondta, a hazai borok mellett az idén is lehetőséget adnak az ország egy másik borvidékének is a bemutatkozásra, az idén a szekszárdinak.

Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere szerint rendkívül jó ötletnek bizonyult évekkel ezelőtt Füred és Debrecen között az együttműködési megállapodás aláírása. Testvérvárosi kapcsolatokat köthetünk a világon bármely várossal, mégis csak a saját értékeinkre érdemes odafigyelni - hangsúlyozta.

A rendezvényt megáldó Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy nem urai, hanem felelősei vagyunk a világnak. Ezért felelősséget kell vállalnunk egymásért is. Mintegy kenyeres pajtásoknak kell lennünk. Bárcsak ez az egész ország szívvel, lélekkel egymás kenyeres pajtása lehetne. Adja az Úristen - fohászkodott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!