Belföld

2009.06.24. 13:49

Gyanúsítottként hallgatták ki a kiégett tatárszentgyörgyi ház tulajdonosát

Budapest - Nagy értékre elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség a Tatárszentgyörgyön április 7-én kiégett ház tulajdonosát - közölte Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán az MTI-vel. A gyanúsított panasszal élt a kihallgatása ellen.

MTI

A bűnügyi igazgató tájékoztatása szerint a szakértői és a tűzvizsgálói jelentések alapján elegendő adat gyűlt össze ahhoz, hogy a rendőrség feltételezze: maga a tulajdonos, vagyis H. Lídia gyújtotta fel egyedül vagy segítséggel a saját házát, hogy a korábban kötött, magas összegű biztosítás révén milliós bevételre tehessen szert.

Papp Péter elmondta: a vegyészi szakvélemény szerint a helyszínen lefoglalt flakonokban motorbenzin volt, vagyis ezt az anyagot locsolták szét a lakásban égésgyorsítóként. A tűzvizsgálói szakvélemény a szándékos gyújtogatás tényét erősítette meg, míg a megbízott nyom- és zárszakértő arról nyilatkozott, hogy a tűzoltók kiérkezésekor zárva talált házba korábban senki sem próbált erőszakosan - azaz a nyílászárók "megbabrálásával", kifeszítésével - behatolni.

A bűnügyi igazgató hozzátette: noha az ujjlenyomatok vizsgálatának eredményére még várni kell, a rendelkezésre álló adatok elégségesek ahhoz, hogy a rendőrség nagy értékre elkövetett csalás bűntettével meggyanúsítsa és kihallgassa az ingatlan tulajdonosát, H. Lídiát.

A kihallgatás ellen az asszony panasszal élt, s most sem járult hozzá a poligráfos vizsgálat elvégzéséhez - mondta Papp Péter. Közlése szerint e vizsgálat megtagadásához a gyanúsítottnak joga van, viszont a hamarosan sorra kerülő DNS-vizsgálatot el kell viselnie. A DNS-minta levételére azért van szükség, hogy azt összehasonlítsák a tűz helyszínén lefoglalt bűnjeleken, tárgyakon talált DNS-maradványokkal.

A nyomozás jelenlegi állása szerint nagy a valószínűsége annak, hogy miután H. Lídia a bankoktól felvett hiteleit nem tudta fizetni, tavaly ősszel irreálisan magas összegű biztosítást kötött: a házra 20 milliósat, az ingóságokra 4,65 milliósat, a melléképületre 4 milliósat. Nem sokkal ezután tartott egy "próbát", az ingatlanban akkor keletkezett kisebb tűz kapcsán a biztosítótól 300 ezer forintot vett fel.

Papp Péter közölte: elképzelhető, hogy hamarosan további gyanúsítottak is "képbe" kerülnek - például az vagy azok, akik segítettek a gyanú szerinti öngyújtogatásban, illetve akik a biztosító alkalmazottja(i)ként esetleg összejátszottak H. Lídiával az irreálisan magas összegű biztosítás megkötésében (a rendőrség szerint a tűz miatt keletkezett kár 2,5-3 millió forint között mozoghat).

A tatárszentgyörgyi cigány önkormányzat elnökhelyettesének, H. Lídiának a házában április 7-én hajnalban keletkezett tűz. A lángok fellobbanásakor a nő és férje járőrszolgálatban volt. A mára gyanúsítottá vált asszony mindvégig tagadta, hogy bármi köze lenne a gyújtogatáshoz, szerinte a romákat védő tevékenysége miatti bosszúról van szó.

A rendőrségnek arra a véleményére, hogy a Generali Biztosító 23 millió forinttal túlbiztosította a házat, Papp-Váry Borbála, a társaság központjának kommunikációs csoportvezetője május 29-én úgy reagált: félreértés túlbiztosításról beszélni. Ugyanakkor az MTI kérdésére válaszolva érzékeltette: ők is vizsgálódnak az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!