Belföld

2011.06.06. 08:54

Hende Csaba: a XXI. századi kihívásokra nem lehet felkészülni

Budapest - Az elmúlt húsz év konfliktusai és válságai alapján alapigazságnak tekinthető, hogy a XXI. században olyan fenyegetésekre, kihívásokra kellene felkészülni, amelyekre valójában nem lehet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a fővárosban.

MTI

A miniszter az Európai Biztonsági és Védelmi Akadémia keretében szervezett magas szintű oktatás 4. záróegységének rendezvényén - angolul tartott beszédében - azt mondta: az említett alapigazságra jó például szolgálnak az észak-afrikai események, amelyek "teljes mértékben meglepték a nemzetközi közösséget".
   
Véleménye szerint nem arról van szó, hogy hírszerző szolgálatok "csődöt mondtak volna", hanem azzal kell szembesülni, hogy "a történelem, a politika és a különféle társadalmi folyamatok olyan fordulatot is tartogatnak a számunkra, amelyeket képtelenség előre megjósolni" - hangoztatta. 
   
Ahhoz, hogy ezekre a "jelenségekre" kellő rugalmassággal, hatékonysággal és gyorsasággal lehessen reagálni, nélkülözhetetlenek a képzések - mondta a miniszter a soros magyar EU-elnökséghez kötődő rendezvényen.
   
Mint hozzátette: az európai közös biztonsági- és védelempolitikai képzések - köztük a magas szintű tanfolyam - éppen azt a célt szolgálják és elengedhetetlenek a közös stratégiai gondolkodás kialakításához.
   
A tárcavezető a nemzetvédelmi egyetemen elmondott beszédében hangsúlyozta, a budapesti tanácskozás arra igyekszik választ találni, hogy az elmúlt években felhalmozott eszközöket, ismereteket és módszereket hogyan lehet felhasználni a közös védelempolitikában.
   
A magas szintű tanfolyam záróegységét június 6-a és 10-e között tartják.


Dossziénk az EU-elnökség további híreivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!