Borosta

2015.09.25. 16:53

Nem csak egy munkát, hanem hivatást választottak a testvérek

Közel húsz éve élnek ugyanolyan szeretettel a hivatásuknak a Nádai-testvérek, akik szinte azonos pályát jártak be ez idő alatt a tűzoltóságnál. Megrázó és kicsit viccesebb történetekről is mesélt a veszprémi, illetve fűzfői tűzoltóparancsnok.

Heffler Péter

Ritka, ha egy testvérpár ugyanazt a pályát választja, még ritkább, ha ráadásul olyan különleges szakmát, mint amilyen a Nádai-testvéreké. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy egyszerre, szinte ugyanazokat az állomásokat járták be karrierjük során, akkor kijelenthető, hogy alighanem országos szinten is egyedi történet az övék. Pedig Nádai Balázs és Nádai Tamás nem készült mindig tűzoltónak. – Nem gyerekkori álomnak kell elképzelni, sose volt az – kezdte Nádai Tamás tűzoltó őrnagy, a Balatonfűzfői Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnoka. – Édesapánk dolgozott szerelőként a megyei műhelyben közel húsz évig, úgyhogy általa találkoztunk a tűzoltósággal. Igaz, hogy korábban tényleg nem mutattunk érdeklődést a szakma iránt, de ahogy az ő javaslata után a pályára kerültünk, az egyből megfertőzött minket – mondta a kezdetekről Nádai Tamás, majd Nádai Balázs – szintén – tűzoltó őrnagy, a Veszprémi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnoka is felidézte azt az időszakot.

– Megvallom kiskoromban valóban én sem gondolkodtam ebben a pályában. Emlékszem, ha felcsaptam a Naplót, és láttam egy baleseti hírt fotóval a tűzoltókról, nem néztem meg, mert úgy voltam vele, hogy csupán teszik a dolgukat. Pedig a családból nagypapánk a Bakony művekben volt a létesítményi tűzoltók parancsnoka, valamint nagybátyánk, és unokatestvérünk is tűzoltóként dolgozott. Kamaszként egyre többször megfordultunk apunál a műhelyben, aztán amikor jött a katonai behívó, édesapánk felajánlotta azt a lehetőséget, hogyha polgári szolgálatosként, vonulós tűzoltóként letöltjük az időnket, ami tizenöt hónap volt, és mellette még jól is csináljuk a dolgunkat, akkor a későbbiekben átvehetnek minket hivatásosnak. Így is lett, majd ahogy idekerültünk egyből beszippantott minket a légkör, mintha nem is dolgozni jártunk volna. A világ legtermészetesebb dolgának tűnt, hogy az ember bejött és megcsinált egy huszonnégy órás szolgálatot. Valóban hivatássá vált – árulta el Nádai Balázs, aki hozzátette, hogy ugyan voltak nehéz pillanatok az évek során, például az életveszélyes helyzetek, de a lendület töretlen maradt. Mindenesetre sok ideje nem volt szokni annak idején a légkört, hiszen újoncként már egyből a mélyvízbe került. – 1998 decemberében léptem először szolgálatba, és december 25.-én volt az első komolyabb, hármas kiemelt tüzem Bakonyszentkirályon. Az első közúti baleset, amihez kiérkeztem is mindjárt az első hónapomban történt, abban hárman haltak meg. Emlékszem a furcsa érzésre, hogy milyen volt velem egyidős, tizennyolc-tizenkilenc évesek élettelen testét megfogni. Civileknek kissé morbid lehet, de a visszafele már túl tudtam magam tenni a dolgon – mesélte Nádai Balázs, akivel egyetért testvére is abban, hogy a legrosszabb ezekben az esetekben mindig a hozzátartozókkal való találkozás a helyszínen, látni a fájdalmukat. Éppen ezért nem tudnának kiemelni egy történetet sem, ami a legfelkavaróbb volt, és mint mondják, különben sem fordulhat elő olyan, hogy napokra vagy órákra rosszul érezzék magukat, az életnek mennie kell tovább.

Nádai Balázs  és Nádai Tamás édesapja szerelőként dolgozott a megyei műhelyben, az ő javaslatára lettek tűzoltók
Fotó: Heffler Péter

Természetesen vannak megmosolyogtató esetek is, melyekről elmondták, hogy ugyan mindig nagyon rossz látni, ha egy védtelen állatnak esik baja, de az olyan riasztásokat ők is megmosolyognak, mint például amikor egy tehénhez kellett kimenniük, ami beszorult egy tyúkólba.

– Sűrűn előfordult olyan is, mint a filmekben, hogy a macska fennragadt a fán, és minket hívtak, hogy szedjük le. Mára megváltoztatták az erre vonatkozó szabályokat, és már nem riasztanak bennünket ilyen esetekhez – mondta Nádai Balázs.

A testvérek a munkahelyi légkört is nagyon hangulatosnak írják le, rendkívül zárt baráti közösség lévén a folytonos zrikálások mindennaposak. A viccelődés azonban a riasztás pillanatáig tart csupán, akkor egymás ugratása egyből abba marad. – A betelefonálást követően a megyei műveletirányításnál meghatározzák a riasztási fokozatot, az elektronika nyitja a csúszdák feletti csapóajtót, lent pedig a csizma, a nadrág, a védőkabát és a sisak, akárcsak a filmekben összekészítve várja a tűzoltókat. Az egészre két perc áll rendelkezésre, ennyi idő alatt az autó hátsótengelyének el kell hagynia a kaput. Ha bemondják, hogy életveszélyes állapotban lévő sérültek is vannak például a baleset helyszínén, akkor egy percen belül már ott sincs az autó – osztotta meg Nádai Tamás, aki hangsúlyozta, ehhez valóban úgy kell tekinteni a munkára, mint egy hivatásra, egy újoncnak pedig nem feltétlenül lehet könnyű felvenni ezt a ritmust. – Nem egyszerű belerázódni, az idősebb tűzoltók diktálnak egy iramot, amihez hozzá kell edződni. Fontos, hogy az újoncon lássák kint a káresetnél, hogy tényleg csinálni akarja. Ha valaki csak a negyvennyolc óra szabadidőért jött ide, vagy mert jól mutat a Facebookon, hogy tűzoltó, az hamar kibukik. Kitartás kell, mert ha kimegyünk valahova, nem lehet letenni a sugárcsövet, ha elfárad az ember. Ha úgy adódik, kockáztatni is kell. Sokszor nem tudja az ember megmondani, hogy miért, csak kockáztat. Ugyanis egy káresetnél a világ legtermészetesebb dolga, hogy én azt a munkát el fogom végezni, legyen az akármennyire is veszélyes – zárta magától értetődő módon Nádai Balázs, hiszen testvérével nem csak egy munkát, hanem hivatást választottak a tűzoltósággal.

 

Csak ambíció kérdése
Az újságíró véleménye

Hivatás, állandóság, kitartás: csak pár szó, amelyekkel találkoztam egy interjú készítése közben a héten. Témába vág, hogy pont a napokban jelent meg Sir Alex Ferguson, minden idők legsikeresebb brit futballedzőjének vezetéselméletről szóló legújabb könyve. A fenti szavak hallatán egyből gyerekkorom óta imádott focicsapatom élő legendája, a jó öreg Fergie jutott eszembe, ugyanis ezek fémjelezték a pályafutását, aki nem kevesebb, mint huszonhat és fél gyönyörű, trófeákkal teli éven át vezette a manchesteri „vörös ördögöket”. Ha rá gondolok csodálatba ejt, hogy lehetet valamit ilyen töretlen lelkesedéssel, feltétlen odaadással, hosszú-hosszú időn át sikeresen végezni. Mindig meg tudott újulni, mindig talált új kihívást maga előtt, például egy tizenkettedik bajnoki elsőség után is friss lendülettel lelte még meg az utat a tizenharmadik arany felé. Önéletrajzi könyvének utolsó mondatai tökéletesen össze is foglalják, hogy két évvel azelőtti visszavonulásával kit és mit veszített a Manchester United. „Amikor 1993-ban először nyertük meg a bajnokságot, nem akartam, hogy elkényelmesedjen, leeresszen a csapat. Maga a gondolat is elborzasztott. Eltökélt voltam, hogy még jobban megszilárdítsuk a pozíciónkat. Az idény végén azt mondtam a fiúknak:

– Egyesek, ha most elmennek szabadságra, elutaznak valamilyen szép helyre nyaralni. Mások inkább majd otthon maradnak és nézik, hogy repülnek a madarak, hogy úsznak a kacsák a kis tavon a parkban. Megint mások el akarnak majd jutni a Holdra. Minden ambíció kérdése csupán.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!