Bulivan

2010.05.25. 15:36

Elhalasztják a U2 észak-amerikai turnéját

London/München - Bonót, a U2 együttes frontemberét ugyan kedden kiengedték a müncheni kórházból, ahol pénteken megműtötték, de az ír banda világkörüli turnéjának egész észak-amerikai fellépéssorozatát el kell halasztani.

MTI

A zenész, aki próba közben szenvedett súlyos hátsérülést, orvosai szerint még legalább nyolc heti lábadozás elé néz, így az együttes a június 25-re meghirdetett, Glastonbury fesztiválon való szereplését is lefújta.

A zenei naptár egyik legjelentősebb eseményének számító Glastonbury fesztivál lemondása - közleménye szerint - nagyon megrázta Bonót. "Tényleg ott akartunk lenni, hogy valami nagyon különlegeset csináljunk - még egy dalt is írtunk, kifejezetten a fesztiválra" - fogalmazott a U2 frontembere.

Mint Paul McGuinness, a banda menedzsere elmondta, Bono rémesen érzi magát amiatt, hogy a turné dátumainak megváltoztatására kényszerültek, hiszen ez több mint egymillió rajongót érint.

Az együttes 360 Tour elnevezésű, világjáró koncertsorozatának harmadik szakasza június 3-án indult volna Salt Lake City-ben és összesen 16 fellépést terveztek július 19-ig Észak-Amerikában.

A U2 honlapja szerint Bono legkorábban augusztus 6-án, Torinóban vághat bele újra a koncertezésbe.

A 2009-ben kezdődött U2-turné tavaly 109 millió dollár, azaz több mint 23 milliárd forint bevételt hozott. Akkor azt jósolták, hogy a 360 Tour minden idők legnagyobb bevételét hozó koncertkörútja lesz. A világ egyik legnépszerűbb bandájának tartott U2 nem hivatalos becslések szerint pályafutása során már több mint 150 millió lemezt adott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!