Bulvár

2009.12.30. 06:27

Szilveszterkor szerencsét hoz a tűzoltó csókja

Aki tűzoltóval csókolózik szilveszterkor, annak szerencséje lesz az új évben - állítja Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője, aki maga is tűzoltó.

MTI

A szakember az MTI-nek Szabó Károly: Flórián, a védőszent című tűzoltóhagyományokat feldolgozó könyvére hivatkozva elmondta: a XIX-XX. századi Franciaországban terjedt el először a színésznők körében az a hiedelem, hogy aki tűzoltóval vált csókot szilveszterkor, annak szerencséje lesz, például jó szerepeket kap a következő évben. 

A babona a két világháború közti Pesten is széles körben dívott.

Mint Dobson Tibor elmondta: az 1990-es évek elejéig volt színházi tűzoltó Magyarországon, feladata pedig az volt, hogy az előadások alatt vigyázza a teátrumot, de a hiedelemnek köszönhetően szilveszter napján más szerepben is feltűnhetett. 

Dobson maga is volt színházi tűzoltó, de szilveszteri produkcióiról nem kívánt részleteket elárulni az MTI-nek. 

A szóvivő megjegyezte: mértékadó megfigyelések szerint a tűzoltók körében nincs ellenérzés a hagyománnyal szemben, de azt is hangsúlyozta, hogy a tűzoltó szilveszteri csókja csak a nőknek hoz szerencsét. 

Hozzáfűzte: nincsenek megbízható adatok arra vonatkozóan, mi történik akkor, ha két tűzoltó vált csókot szilveszter napján, azt viszont bárki könnyedén beláthatja, hogy azok a nők, akikből tűzoltófeleség lesz, "valósággal megfogták az isten lábát".

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!