Konstruktív bizalmatlansági indítvány a miniszterelnök ellen

<b>Budapest</b> - Konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol az MDF <em>Gyurcsány Ferenc</em> miniszterelnök ellen - jelentette be <em>Dávid Ibolya</em>, a párt elnöke a parlament hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában.

MTI

Közölte, hogy egy kérdőívet oszt ki a négy ellenzéki párt képviselői között. Szavai szerint ezzel azt akarják megtudni, hogy van-e 78 képviselő, aki kormányváltást akar, és van-e 194 olyan képviselő, aki szeretné, ha leváltanák a kormányfőt.

Kijelentette azt is, hogy az országot sodródni hagyó vezetőkkel szemben az MDF-nek van válságkezelő programja, látja a valós helyzetet, és azt is tudják, hogy az ország élére Bokros Lajos lenne a legalkalmasabb személy.

Mint mondta, itt a lehetőség, hogy az Európa szerte ismert, hiteles szakember vezesse ki az országot a válságból.

Dávid Ibolya emlékeztetett arra, hogy a parlamentben az ellenzéki pártoknak van többségük.

Az MDF elnöke szerint Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc sokat beszélt a saját közönségének, de nem történt semmi.

A pártelnök közölte: úgy tűnik, az ország jelenlegi vezetői nem látják, mekkora a baj.

A kormány részéről nem érkezett válasz a felszólalásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!