Magyarország megint visszacsúszott

<b>London</b> - Romlott valamelyest Magyarország általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított legújabb globális sorrendben, de a magyar gazdaság továbbra is a 186 országot soroló lista legkevésbé kockázatos felső harmadában van.

MTI

Magyarország a tavaly őszi 48. hely után most az 53-ikra került, a legnagyobb londoni gazdaságpolitikai magazin által több tucatnyi piaci és politikai elemző értékelése alapján félévente összeállított - a lap márciusi kiadásában közölt - kockázati rangsorban. 

A térségi EU-országok közül a legjobb helyen továbbra is  Szlovénia áll, amely a tavaly szeptemberi listán elfoglalt 26. helyéről a 24-ikre lépett előre.

Az idei tavaszi országkockázati összesítés egyik feltűnő jellegzetessége, hogy Csehország változatlanul megelőzi Szlovákiát - sőt növelte is előnyét -, annak ellenére, hogy utóbbi az előző kimutatás óta az euróövezet tagja lett. 

Csehország az őszi Euromoney-listán a 38. helyen volt, innen most a 32-ikre emelkedett; Szlovákia a 39-ikről a 34-ikre lépett fel.

Az első helyezett ezúttal Norvégia, a megszerezhető általános 100 pontból 96,37-tel. Utána a tavalyi listavezető Luxemburg, majd Svájc és Dánia következik.
    
Az Egyesült Államok - az éppen onnan kiindult súlyos globális pénzügyi válság ellenére - a tavaly őszi 10. helyről a 6-ikra került. 

A Euromoney ehhez fűzött kommentárja szerint "kevesen gondolták volna", hogy Amerika biztonságosabb befektetési célponttá vált az elmúlt félévben, de bizonytalan időkben a befektetők "a saját fejük után mennek", és talán az új amerikai elnök, Barack Obama személye is jelent bizonyos felhajtóerőt.  

Japán szintén előrelépett, egy hellyel a 17-ikre, jóllehet a japán gazdaságra minden eddiginél rosszabb idei kilátásokat jósolnak a nagy londoni elemző házak.
    
A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének e hétvégén közölt, meredeken rontott új prognózisában például az áll, hogy a cég az idei első negyedévre, éves összehasonlításban 15 százalékos, 2009 egészére 7,7 százalékos visszaesést vár a japán hazai össztermék-értékben (GDP). 
     
A Euromoney új országkockázati listáján - a számos kritérium alapján összeállított osztályzati rendszer alapján - a megszerezhető 100 pontból Magyarország a tavaly őszi 66,43 pont helyett most 57,34 pontot kapott az általános kockázati kategóriában. 
        
A legfontosabb részmutatók közül a politikai kockázat pontszáma a fél évvel ezelőtti 17,48 után ezúttal 17,43 lett. Ebben a kategóriában 25 pont a legjobb osztályzat, vagyis ez jelzi a legkisebb kockázatot. 
    
E részmutató nem a tényleges belpolitikai kockázatot méri, hanem azt, hogy az egyes országok milyen eséllyel válhatnak nem fizetővé az import és az adósság után, illetve tagadják meg a külföldi részvénybefektetések osztalékának vagy a befektetett tőkének a hazautalását.
    
A magyar helyezésre a legnagyobb nyomást a gazdaság állapota gyakorolja. A Euromoney által megkérdezett szakértők az általános gazdasági teljesítményre a lehetséges 25 pontból a tavaly őszi 10,36 pont most csak 7,62 pontot adtak Magyarországnak.
    
A Euromoney ugyanakkor a szuverén hiteltörlesztési késedelmek és átütemezések kategóriájában értelemszerűen most is megadta a lehetséges legjobb 10,00 pontot, mivel Magyarországnak az elmúlt félévben sem voltak törlesztési hátralékai és átütemezett adósságai. 
    
A hitelminősítési kategóriában elért pontszám azonban romlott: Magyarország a megadható 10-ből a tavaly őszi 6,56 pont után az új listán 5,47 pontot kapott. 

Az új Euromoney-lista utolsó, 186. helyére ezúttal Zimbabwe került, a lehetséges 100 pontból 5,49-et szerezve.

A tavaly szeptemberi utolsó helyezett Irak azonban látványos emelkedéssel a 167. helyre került.

India és Izland helyzete romlott a legnagyobb mértékben a tavaly szeptemberi sorrendhez képet. Az előbbi az 56. helyről a 78-ikra csúszott vissza, elsősorban a Mumbaiban elkövetett terrormerénylet hatásaként, az utóbbi pedig a 19. helyről fél év alatt a 39-ikre süllyedt az izlandi bankrendszer összeomlása miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!