Több kell a kimúlt tehén ide-oda húzkodásánál

Csabrendek - Az oktatás, a szociális és egészségügyi ellátás reformja nélkül nincs igazi önkormányzati reform - jelentette ki dr. Bujdosó Sándor a Sümeg közeli községben tartott fórumon.

Győrffy Árpád

Az önkormányzati tárca szakállamtikára a Tapolca-Sümeg Térségi Jegyző Klub tagjaival találkozott, hogy az önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok várható jövőjéről eszmét cseréljenek. 

A beszélgetésben a több mint húsz jegyző, illetve körjegyző mellett bekapcsolódott dr. Gelencsér József és dr. Kovács Imre, az államigazgatási hivatal regionális és megyei vezetője is. 

Turcsi József polgármester és Pöltl Lászlóné körjegyző s egyben klubvezető köszöntője után az államtitkár beszámolt a tárca és az önkormányzatok egyeztető fórumának tárgyalásairól, a lényeges kérdésekben mostanra kialakult megállapodásokról. 

Szólt a parlamenti pártok szakértő képviselőivel való egyeztetésekről, melyek hiába zárultak több esetben teljes konszenzussal, a szavazás nem a várt eredményt hozta az országgyűlésben. 

Bujdosó Sándor szerint a közel húsz éve megalkotott magyar önkormányzati törvény egy nagyon demokratikus, európai értékeket hordozó rendszert hozott létre, de néhány eredendő bűnt elkövettek a megalkotásnál, s ezek korrigálása egyre sürgetőbb. 

Hangsúlyozottan magánvéleményként úgy vélte, valódi változásokra csak akkor számíthatunk, a 3175 települési önkormányzat által egy évben felhasznált 3465 milliárd forint közel hatvan százalékát felszívó nagy ellátó rendszereket, az oktatást, a szociális és egészségügyi ellátást megreformáljuk. 

Ha csak átrakjuk a hatásköröket az egyik önkormányzati szintről a másikhoz, vagy az állami szintekhez, ezzel nem oldjuk meg a problémahalmazt, csak annyi teszünk, mint ha egy elpusztult tehenet húzkodnánk át az utca egyik oldaláról a másikra.

Az előadás utáni beszélgetésben elsősorban a kistérségek működésével kapcsolatos anomáliákról volt szó. Több jegyző is kifogásolta, hogy a normatívák igénylésével kapcsolatos feladatokat a társulási munkaszervezeteknek és a helyi hivataloknak is el kell végezni. 

Fölöslegesnek tartották, hogy ehhez külön apparátusa legyen a kistérségeknek. Úgy vélték, nincsenek rendben a hatáskörök, döntési jogkörök sem. Ha elvben nem is tehetnék, a polgármesterekből álló társulási tanácsok sokszor a testületek jogköreit csorbítva hoznak határozatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!