Dráma az üveggyárban - "Szinte nem mernek egymás szemébe nézni"

A folyosó üres, szemmel láthatóan jóval kevesebb a mozgás az Ajka Kristály üveggyárában. 

Utolsó ottjártamkor megbabonázva néztem, amint az üvegfúvók tucatjai a hatalmas kemencéknél állva poharat formáztak, fújtak a folyékony, narancssárgán izzó anyagból. 

A megbabonázott tekintet most sem maradt el, ám míg korábban a kilenc kemencéből hét mindig működésben volt, most összesen kettőnél készültek üvegtermékek. 

- Mi folyamatosan dolgozunk, ugyanúgy lehúzzuk a nyolc órát, de kevesebben vagyunk - meséli a munkájától néhány percre elszólított üvegfúvó. 

Suba Ferenc tizenöt éve dolgozik a gyárban, s bár a helyzet bizonytalan, azért reméli, megmarad a munkahelye, életben marad a gyár. 

Üvegfúvóként ugyanis máshol nem igazán tudna elhelyezkedni - ugyan Halimbán van még egy üveggyár - morfondírozott. 

A remény és a bizonytalanság mellett még a feszültség a kulcsszó a csarnokban, érthető, hogy a jelenlegi helyzetben senki sem nyugodt, még kollégák között sem... 

Ferenc sem az, hisz felesége, aki szintén a gyárban dolgozott, jelenleg munkanélküliként éli napjait. Több álláspályázatot beadott már, de ahogy férje fogalmazott ki tudja, mi lesz. 

Megyünk tovább, a folyosók továbbra is csendesek, az üvegcsiszolóknál Horváth Lászlóné Magdihoz irányítanak. Nem véletlen, hisz Magdi sokmindent megélt már itt, Ajkán, hisz 1974-ben jött ide tanulónak. Tőle az idézet is a cikk legelején. 

- Várakozó a hangulat, de az tény, mindenki feszültebb, mint eddig. Hisz nem tudjuk, hogy alakul a helyzet, lesznek e megrendelések, lesz e a gyárnak jövője. 

Amikor néhány hete jópáran kézbe kapták a felmondólevelüket, akkor még kínosabb volt a szituáció. Az ember szinte nem is mert a másik szemébe nézni - mesélte. 

Magdi szerint probléma az is: kolléganői többsége a negyvenes évei vége felé, vagy ötvenes éveiben jár, ilyenkor már nehezebb a váltás is.  

Ez egy speciális szakma, ha nem ezt csinálhatjuk, akkor már csak valami betanított munka marad. De hát ha egyszer mi ezt szeretjük, ezért vagyunk itt, nem is tudom elképzelni, hogy valaha máshoz kezdjek. 

Azért mindannyian reménykednek abban, hogy lassacskán a régi kerékvágásban folytatódhat az élet, érkeznek megrendelések, s a sok sok bezárt üveggyárral ellentétben talpon tud maradni az ajkai cég. 

- Én szeretném innen kitölteni a nyugdíjamat - jegyezte meg még búcsúzóul, optimista, kedves mosollyal miközben mintát karcolt a kristálypohárba. 
 
(Fotó: Gáspár Gábor)