2009.04.21. 18:41
Szent György-hegyi napok tizenhetedszer
Szent György-hegy - Immár tizenhetedik alkalommal nyitották meg a helyi bort, szőlőt népszerűsítő Szent György-hegyi napok rendezvénysorozatot.
A mai megnyitón Keszei Endre, a házigazda település polgármestere, majd Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte a résztvevőket, a megjelent borászokat, gazdálkodókat Kisapátiban a Fischer Borházban.
Lasztovicza Jenő a szervezők és házigazda polgármesterek között (jobbról a második) ma megnyitotta a Szent György-hegyi napokat. Balról jobbra: Illés László, Bolla Albert, Tóth János Zoltán, Keszei Endre, Lasztovicza Jenő és Kulka Gábor
(Fotó: Szijártó János)
Lasztovicza Jenő hangsúlyozta, hogy a Szent György-hegyen termő finom bort is szükséges és fontos népszerűsíteni, hogy minél szélesebb körben váljon ismertté a badacsonyival is vetekedő minőségű nedű.
A Szent György-hegyi napok programjai egyebek között ezt a cél tűzték ki, s ezt szolgálják immár tizenhetedik esztendeje. Az ünnepélyes köszöntő után hagyományosan borverseny kezdődött, amelyben természetesen a helyi italokat vette górcső alá a szakértőkből álló zsűri.
A benevezett száznegyvenöt bor közül végül 26 kapott bronz-, 63 ezüst- és 30 aranyminősítést. A nagyaranyat idén két nedű gazdája érdemelte ki.
A rendezvénysorozat csütörtökön Tapolcán folytatódik a Hotel Gabriellában ínyenc randevúval, majd pénteken 18 órától szakmai konferencia kezdődik a Tamási Áron Művelődési Központban.
Ekkor hirdetik ki a borverseny eredményeit, és a jelenlévők az aranyérmes borokat is megkóstolhatják. Szombaton reggel a borút várja az érdeklődőket, illetve kora délután gazdatalálkozó kezdődik a hegymagasi kultúrházban.
Vasárnap, 8.45-kor térzenével fogadják a vendégeket ugyanitt, majd 9 órakor indul a felvonulás a Lengyel kápolnához. Tíz órakor szabadtéri szentmise, utána pedig délutánig tartó kulturális program veszi kezdetét.