Alakul a Bajnai-csomag - adó- és járuléktörvény módosítás, új nyugdíjszabályok

Budapest - A parlament hétfőn elfogadta a Bajnai-kormány válságkezelő csomagjának első elemeit tartalmazó adótörvény-módosítást, valamint az új nyugdíjszabályokat, amelynek keretében megszűnik a 13. havi nyugdíj és emelkedik a nyugdíjkorhatár.

Szausev Xénia

100 milliárdot spórolnak az új nyugdíjszabályokkal 

Megszűnik a 13. havi nyugdíj július 1-től, miután az Országgyűlés elfogadta el a nyugdíjszabályok módosítását tartalmazó csomagot. A Fidesz és a KDNP kérésére erről a képviselők egyenként, név szerint szavaztak. 

A 13. havi nyugdíj második, novemberben esedékes részletét idén már nem folyósítják.  Ehelyett  bevezetik a nyugdíjprémiumot, amely először akkor jár majd, ha a gazdasági növekedés eléri a 3,5 százalékot. 

A döntés értelmében megváltoznak a nyugdíjindexálás szabályai: az évenkénti nyugdíjemelés megmarad, de jövőre csak az infláció ütemét követi. 

Emelkedik - fokozatosan, 62-ről 65 évre - a nyugdíjkorhatár is. Az idei nyugdíjkorrekció 2010-re tolódik, a jövő évi pedig elmarad. 

A számítások szerint a nyugdíjakat érintő változások idén 100, jövőre pedig több mint 280 milliárd forintos megtakarítást jelentenek a költségvetésnek. Ennek legnagyobb tétele a 13. havi nyugdíj megszüntetése, ez idén 80, jövőre pedig 160 milliárdos összeg lett volna.  

A parlament elfogadta az adó- és járuléktörvények módosítását 

A Bajnai-kormány válságkezelő csomagjának első elemeit tartalmazó adótörvény-módosítást 201 igen, 166 nem szavazattal és 4 tartózkodással fogadta el hétfőn a parlament. 

Oszkó Péter pénzügyminiszter 27 zárószavazás előtti módosítást fűzött az adótörvény-csomaghoz. A jogalkotásnak ebben a fázisában már csak koherenciazavart - belső ellentmondásokat - rendezhet a törvényjavaslatot benyújtó miniszter. 

Az őszi adócsomag az ólmozatlan benzin jövedéki adóját ezer literenként 108.700 forintban, míg a gázolajét 89.300 forintban határozta meg. Ehhez a magyar kormány megkérte az Európai Bizottság hozzájárulását, amely eddig nem érkezett meg. A mostani törvénymódosítás az ólmozatlan benzinre - fajlagosan - 109.000 forint, míg a gázolajra 90.500 forint jövedéki adót ír elő. Miután az új adók felülírják a még hatályba nem lépett régit, a régi adótételek törlését kérte a jogrendszerből a pénzügyminiszter. 

A miniszter végső módosítása úgy alakítja az egészségbiztosítási törvényt, hogy az üzemi balesetnél külön kezeli a munkahelyen, illetve az odamenet, vagy onnan hazafelé bekövetkezett balesetet. Ez utóbbi neve úti baleset, amelyre nem az átlagjövedelem egésze, hanem csak 90 százaléka jár. 

Az szja törvény úgy módosult, hogy ha a munkavállalónak olyan adóterhet nem viselő járandósága van, amelyet nem a munkaadójától kapott, arról nyilatkozatot kell adnia a munkaadójának. A módosítás ilyennek nevezi a családi pótlékot. A pénzügyminiszter a zárószavazás előtti módosításban úgy változtatta meg a személyi jövedelemadó törvényt, hogy csak a 2009. augusztus 31-ét követően megszerzett nem adózó jövedelmeket kell bejelenteni. 

Pettkó András független képviselő - szintén a zárószavazást megelőzően - kérte, hogy a családi pótlék nem adózó jövedelemként kezelésénél küszöbölje ki a parlament az abban rejlő alkotmányellenességet. A zárószavazás előtti felszólalásában példát hozott arra, hogy aki az év első néhány hónapjában jól keresett, majd elvesztette munkáját, és csak családi pótlékot kapott, annak utólag emelkedni fog az adója. 

Miután az alkotmányügyi bizottság Pettkó András módosító javaslatát nem támogatta, csak a pénzügyminiszteréről szavazott a parlament. Ezt 199 igen, 158 nem és 8 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. 
(MTI)

Ezek is érdekelhetik