Családtervezés: A gyes és a gyed átalakítása nem kedvez a gyermekvállalásnak

Pápa - Sok kismama volt kíváncsi a Születés Csodája - Nők, várandós anyák napja Pápán című rendezvényre, ahol hasznos tanácsok és előadások várták az érdeklődőket. Volt, aki egymaga (kis csemetéjével a pocakjában) érkezett, volt, akit elkísért a kispapa is. Az érdeklődők közt találtuk Csiszár Vikit és párját, Czupor Lászlót.

Munkatársainktól

A fiatal pár éppen a gazdasági válság kitörésekor, november végén tudta meg, hogy hamarosan bővül a család, de egy percig sem estek kétségbe emiatt. Mind érzelmileg, mind pénzügyi szempontból felkészültek a kis Kiara érkezésére. 

- Szerencsére a szüleink támogatnak minket, és lakás szempontjából is könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen családi házban élünk, ahol az emeleti rész a miénk. Nem költünk feleslegesen, a legújabb dolgokat nem vesszük meg. 

Azért is jó, hogy nagy a családunk, mert számos babaholmit kaptunk a rokonságtól. Most már végül is minden megvan, csak a kicsire kell várni - sorolják egymás szavába vágva az előkészületeket. Persze lemondással is járt a kis jövevény. 
  
Úgy terveztük, hogy nyáron vagy esküvő, vagy a baba. És hát az utóbbi jött össze - meséli Viki, miközben gömbölyödő pocakjára mutat. Párja helyesel. Szavaikból egyáltalán nem érződik a csalódottság. Sőt. Nagyon várják már a kicsit. 

Minden vizsgálatra, foglalkozásra együtt járnak, hiszen Laci, ha munkája engedi, mindenhova elkíséri párját. 

Tervei szerint már az első pillanatoktól kezdve végigkíséri kislánya életét. Apás szülés lesz - mondja határozottan. - Elméletben felkészültem rá, aztán majd ott meglátjuk, hogy kivel kell az orvosoknak többet foglalkozni: a kismamával és a kis jövevénnyel, vagy a kispapával - nevet Laci, aki egy percre sem engedi el Viki kezét. 

- Az még egyelőre a jövő zenéje, hogy a szülés után ki lesz otthon a babával. Én a gyerek mellett szeretnék maradni, de Laci Sárváron dolgozik, és lehet, hogy most ott is leépítés lesz. Ha én el tudok helyezkedni a környéken, akkor ő marad majd gyesen a kicsivel. 

De ezt még nem tudjuk biztosan - mondja a kismama, aki szerencsésnek érzi magát, hiszen élvezi terhessége minden pillanatát. Sőt, még az első hónapokra jellemző rosszullétek is elkerülték.  

Úgy érzem, gondolatban már felkészültem az anyaságra, de ez igazán a szülés után derül ki - mosolyog Viki. A fiatal pár három gyermeket szeretne vállalni, persze csak akkor, ha a gyes, és a gyed körülményei számukra kedvezően alakulnak.  

A családtámogatási rendszer átalakításának nem örültünk, de ha nem lesz több megszorítás, mindenképpen tartjuk a tervet - mondja a boldog kismama.
  
Abban a pillanatban, amikor a gyermek megszületik, megszületik az anya is. A nő létezett, de az anya még nem - mondja Osho találóan az anyaságról - idézi Simonné Zachár Anna pszichopedagógus, a rendezvény egyik előadója.  

A szülés olyan korszakváltás egy nő életében, amikor a szabad életet felváltja egy kis tehetetlen jövevény érkezése. Ez akár félelemmel teli időszak is lehet az anya számára. A nő az érzésvilágával, ösztöneivel közelíti meg ezt a problémát, ez teszi számára lehetővé az anyaszerep ellátását. 

A nő és a férfi hozzáállását nem érdemes ebből a szempontból összehasonlítani, hiszen kiegészítik egymást. A férfi a racionális, a biztonságot nyújtó, a nő pedig a gondoskodó. A gyermek növekedésével az anya szerepe is változik: a kezdeti nagyfokú gondoskodást egyre inkább az elszakadás váltja fel. 

Ez természetes, és arra kell gondolni, hogy a nevelés juttatta el a gyermek lelki fejlődését az önállóság fokára, tehát a szülő eredményes volt. Hiszen az a cél, hogy a gyerekünk talpraesett legyen, találja föl magát a világban, minden helyzetben biztonságban érezze magát. Ezért sem az anyának, sem az apának nem szabad ragaszkodnia egyetlen szerephez sem. 
 
A szervezők hasznosnak ítélték a gazdag programot, ami az előadások keretében körüljárta az egészséget veszélyeztető állapotokat, a szoptatás alatti fogamzásgátlást, a női szerepek harmóniáját, és a csecsemőkori zenei nevelés alapköveit érintő témákat is. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol a kismamák megoszthatták egymással tapasztalataikat. 

És hogy a rájuk váró megpróbáltatásokra még jobban felkészülhessenek, ellátogattak a Gróf Esterházy kórház szülőszobájába is. 

A demográfusok adatai alapján a magyarság évente egy kisebb város lakosságának megfelelő számban fogy. A népesség elöregedése több mint egy évtizede megállíthatatlannak látszik: 100 gyermekre 108 időskorú jut. Ez önmagában is megdöbbentő. 

Az utóbbi két-három évben azonban örvendetesen lassul a folyamat, úgy tűnik, megtorpant a népességfogyás. Bár a házasságkötések száma csökkenő tendenciát mutat, a születésszám mégis nő. 

Ma nem divat a házasság Magyarországon, számosan választják a szoros családi kötelék helyett a párkapcsolat lazább formáját, az élettársi viszonyt. A demográfusok azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a vizsgált adatok alapján még nem dönthető el, hogy a népesség fogyásának lassulása valóban megtorpanás-e, vagy trendváltásról van szó. 

A javuló statisztika ellenére továbbra is többen halnak meg Magyarországon, mint ahányan születnek. Eredményt a hetvenes évek nagy létszámú generációi jelenthetnek. Ők most a harmincas éveik elején járnak, közel negyven százalékuk még gyermektelen, illetve hajadon. Remélhetőleg ők lesznek azok, akik pótolni tudják a gyermekhiányt.

(Nagy Imre)

(Illusztráció: archív)

OLDALTÖRÉS: szülés

Mit mond a szülész?

OLDALTÖRÉS: szülés

Mit mond a szülész?

Mit mond a szülész?

Mit mond a szülész?

Dr. Halász László szülész-nőgyógyász főorvos nagy érdeklődést keltő előadást tartott a születés napja alkalmából szervezett programon. 
 
A szülések száma örvendetesen emelkedik az utóbbi néhány évben. Ez nemcsak a pápai kistérségre, de országosan is jellemző. Persze el kell mondanom, hogy nem mindig azok vállalnak gyermeket, akik ezt megtehetnék. 

Nem ritka a nyolcadik szülés, vagy az, hogy valaki örökbe adja a gyermekét. Örvendetes viszont, hogy függetlenül minden nehézségtől, politikai, vagy gazdasági helyzettől, egyre többen vállalnak gyermeket. Az élet megállíthatatlanul zajlik. 

A múlt esztendőben négyszázötven szülésünk volt, ez közel ötvennel több, mint az előző évben. Ez jó tendencia. Persze volt időszak, a hetvenes évek, amikor a város vonzáskörzetében ezerkétszáz szülés is volt. 

Az előadásom témája a terhesség alatti elhízás, mint könnyen megelőzhető probléma. Kevés szó esik erről, és sok embert bánt, ha azt a kérdést feszegetjük. Pedig az elhízás nem esztétikai probléma, hanem az anya és a magzat számára is veszélyt jelentő tény. A terhesség alatt az induló testsúly tíz százalékánál nem volna szabad többet hízni. 

A kockázata óriási: magas vérnyomás, cukorbetegség, a magzat túlfejlődése. Pedig az elhízás, ha nem kezeljük tabu témaként, egyszerű étrendi szabályokkal megelőzhető. Ebben segítünk a kismamáknak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!