Gyaloglás a Nőkért, harc az emlőrák ellen sztárokkal - Fotókkal!

Napló - A mellrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ám a vizsgálati technika és a kezelési lehetőségek gyors ütemű fejlődése lehetővé teszi az időben felfedezett megbetegedések túlnyomó részének gyógyítását.

Szausev Xénia

Az AVON világszerte élen jár az emlőrák elleni küzdelemben, így a korábbi hagyományokat követve idén ismét gyaloglást szervez, június 6-án a Városligetben és környékén. A rendezvényen ezúttal pólók értékesítésével gyűjtik az adományokat.

Eddig hat alkalommal rendezték meg Magyarországon az "Avon Gyaloglás az Életért" elnevezésű eseményt. A megmozdulás célja, hogy minél többen összegyűljenek, és részvételükkel kifejezzék elkötelezettségüket az emlőrák elleni küzdelemben. 

Így arra buzdítunk mindenkit, hogy gyalogoljunk együtt, hiszen az összefogással felhívhatjuk a figyelmet a nőket leginkább érintő betegségre és a megelőzés fontosságára! 


A gyalogláson minden alkalommal több ezren vesznek részt, akárcsak a tavalyi megmozduláson, amikor mintegy húszmillió forintnyi adomány adtak át a rendezvényen a Magyar Rákellenes Ligának, egy közös pályázatra.

A kezdeményezéshez minden évben több ismert hölgy is csatlakozik, függetlenül bármilyen tévécsatornától, politikai vonaltól, függetlenül attól, hogy sportoló, vagy énekesnő, színésznő, táncos, modell, vagy műsorvezető - csak egy számít. Nők. 


Nők, akik nemcsak szépek, ismertek és sikeresek, de tenni is akarnak. Hazánk híres hölgyei minden évben összefognak, hogy ismertségüket egy igazán nemes ügy érdekében használják fel.

Lilu: Egészen megváltozott az életem, amióta babát várok. Egyrészt soha nem éreztem magam ennyire nőnek, másrészt soha nem volt ilyen felelősségérzetem. Eddig is fontos volt számomra, hogy felhívjam a figyelmet a szűrések fontosságára, amióta azonban tudom, hamarosan anya leszek semmi sem fontosabb, mint az, hogy a gyermekemnek mindent megadhassak. Márpedig ehhez a saját egészségemre is figyelnem kell. Most értettem meg igazán, hogy mennyire fontos, hogy mi magunk jól legyünk ahhoz, hogy a szeretteinknek is mindent megadhassunk.”

Zséda: „Azért veszek részt ezen a rendezvényen, mert különösen fontosnak tartok minden női kérdést, amely az egészséggel kapcsolatos. Számos eset akadt a környezetemben is, amelyek kisebb- nagyobb családi tragédiákhoz vezettek. Így nem kérdés, hogy a mellrák ellenes küzdelemben, és a szűrésre való felhívásban is részt veszek”

Zséda és Lilu mellett idén is több ismert hölgy jelezte, hogy idén is csatlakozni kívánnak és erre buzdítják nőtársaikat is. Ők június 6-án rózsaszín lufit vesznek a kezükbe - nemtől és kortól függetlenül – hogy a Városligetben és környékén mintegy 4 km-t sétáljanak és így fejezzék ki elkötelezettségüket az emlőrák elleni küzdelemben, hiszen ezzel az összefogással hívhatják fel igazán a figyelmet a nőket leginkább érintő betegségre és a megelőzés fontosságára.


Az AVON idén összefogott az Egészségliget 2009 rendezvénnyel, és közösen számos programmal várják a városligeti Napozórétre kilátogatókat 2009. június 6-7-én, az egészség és a szépség jegyében.

Program június 6-án, szombaton:

11.00-14.00: Regisztráció, adománygyűjtés

14.00-14.20: Bemelegítés

14.30: Gyaloglás a Városligetben és környékén, táv: 4 km

16.00-18.00: Adományozási ceremónia, fellépők és egyéb programok

További programok 2009. június 6-7-én az Egészségliget 2009 rendezvény keretében:

AVON Szépségsziget: Sminkelés, sminktanácsadás, arcmasszázs, dekormanikűr

Mozgó AVON szépségszalon - Solutions busz: Termékbemutató, bőranalizálás, bőrápolási tanácsok, Fiatalító sarok

AVON színpad: Sminkverseny, zenés-táncos műsor

Fellépnek és a versenyt vezetik: a népszerű Popdaráló műsor zenészei

A részvétel valamennyi programon ingyenes.

Aki adományával támogatni szeretné az AVON emlőrák elleni küzdelmét, megteheti a helyszínen, az adománygyűjtő póló megvásárlásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!