Szakember és anyaghiány - Traumatológusok országos találkozója

Tapolca - A traumatológus szakma problémái évek óta változatlanok: nagy a létszámhiány és az európai szinthez képest szegényes a beültetésre használható anyagellátásunk fogalmazott a Magyar Traumatológus Társaság elnöke, a Hotel Pelionban rendezett országos szakmai konferencia nyitónapján.

Mátyus Tamás

Dr. Fröchlich Péter lapunk kérdésére elmondta: bár a sürgősségi ellátást végző traumatológus szakma kiemelt védettséget élvez, a szféra alulfinanszírozása miatt ezen a területen is fontos kórházi fejlesztések maradtak el, a hazai intézmények képtelenek biztosítani a környező uniós országokban már rutinszerűen használt modern implantátumokat és protéziseket. 

- Fontos ez a konferencia, hiszen a szakma jövőjéről tanácskozunk itt. Lényeges volt, hogy az uniós szabályoknak megfelelően egyesítsük a traumatológiát, illetve az ortopédiát és létrehozzuk a közös képzést is. Mindez elindult, az első tapasztalatokat összegezzük itt majd - mondta a szakmai társaság elnöke.

A konferencián dr. Pákozdy János, a megyei kórház traumatológiai és ortopédiai osztályának vezető főorvosa a társaság alapította Lumnitzer díjat vehette át. A főorvos, aki munkatársaival együtt a konferencia szervezője is egyben, kérdésünkre elmondta: az általa vezetett osztályon szintén jelentős a létszámhiány, az optimális működéshez nyolc új orvosra és közel ennyi nővérre lenne szükség. 

- A jelenlegi helyzet még lényegesen nem veszélyezteti a betegellátás színvonalát, de így is előfordul, hogy beültetendő protézisek hiányában műtéteket kell elhalasztani. A kórházakra ráerőltetett közgazdasági szemléletű finanszírozási rendszer gyakran sújtja a szakmánkat, mivel a munkánk a balesetek miatt előre nem tervezhető, ráadásul a traumatológia nagyon anyagigényes terület - vélekedett Pákozdy János.

A száznegyven előadást felölelő, közel ötszáz szakember részvételével rendezett három napos rendezvényt a város polgármestere Császár László nyitotta meg.

Ezek is érdekelhetik