Tájékoztatás vagy félrevezetés? - Politikai perpatvar a helyi szocialisták hírlevele körül

Várpalota - Egy kiadványban éles kritikával illette az önkormányzat munkáját az MSZP palotai szervezete. Németh Árpád polgármester javította a milliárdos adósságteherről szóló információkat.

Szabó Péter Dániel

"Városunkat a gazdasági csőd felé viszi a jelenlegi vezetés, a megalomán tervek súlyos adósságcsapdába taszítják Várpalotát. A 90-es évek kiemelkedő fejlődését megalapozó japán hitel 2,6 milliárdos kötelezettséget jelent, szerencsére az éves törlesztés felét Deák Istvánné országgyűlési képviselő hatékony munkájának köszönhetően az országgyűlés már három egymást követő évben elengedte. A városvezetés által kibocsátott Mátyás király kötvény kamataival és árfolyamveszteségeivel mintegy 1,6 milliárd forint újabb adósságot jelent Várpalotának, csakúgy, mint a közüzemi kft-vel felvetetett 512 millió forintos hitel. Mindezek összesen az éves költségvetés 113 százalékát teszik ki" - áll a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete által kiadott hírlevélben. Az MSZP azt is kifogásolja, hogy a haszonnal kecsegtető, termelési célú beruházások finanszírozására létrehozott kötvényből mások mellett a jóformán semmire sem használható Cseri-parkerdőt (45 millió forint) vásárolták meg, illetve 15 milliót adtak az eddig még nem látott Pannónia motorkerékpár fejlesztésére.

Németh Árpád Fideszes polgármester sajtótájékoztatón reagált a vádakra.

- Nincs problémám azzal, ha valaki kritizálja az általam vezetett önkormányzat munkáját, de az aljas megközelítést, a tények szándékos csúsztatását helytelennek tartom - hangsúlyozta a város első embere. 

Elmondta, a városnak valóban van adóssága, ám a legnagyobb tételt, több mint kétmilliárd forintot épp az előző városvezetés által felvett japán hitel teszi ki.

- A 4,4 milliárd forintos, egyéves városi költségvetésre vetítve valóban 113 százalék az adósságállomány. Fontos azonban tudni, hogy a kötvényt 2012-től számított 15 éven belül kell visszafizetnünk, így esztelenség mindezt egy esztendőre levetíteni, ráadásul ezzel a lehetőséggel sokat nyert a város - szögezte le Németh Árpád, aki megjegyezte, a Pannónia motorkerékpár valóban nem készült még el, ám a fejlesztésre és gyártásra adott 15 millió forintot visszakapja a település, amennyiben a szerződésben foglalt időpontig (2010. május 31.) nem készül el a kétkerekű.

A 45 millió forintért megvásárolt Cseri-parkerdő hasznosságával kapcsolatban Németh Árpád elmondta, a május végén megrendezett, országos sikerű, 100 ezer látogatót vonzó Pannónia Fesztivál is bizonyította a lépés helyességét. A négynapos szabadtéri rendezvény amellett, hogy nem kevés dinamikus, adó jellegű bevételt hozott a városnak, még a helyi vállalkozásoknak is hasznot termelt. Csak ráadás a két hónapos, Várpalotát és a fesztivált népszerűsítő országos kampány, amit teljes mértékben a szervezők finanszíroztak.


A városi tulajdonba került Cseri-parkerdőben rendezték május végén a Pannónia Fesztivált
Fotó: Gáspár Gábor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!