Tömeges bukás - Ki a hibás?

Veszprém - Felháborodott édesapa kereste meg szerkesztőségünket az elmúlt héten, gyermeke osztályában 138 bukás volt félévkor, és azóta sem javult lényegesen a helyzet. Véleménye szerint ez nem csak a diákok hanyagságának köszönhető, hanem az iskola is hibás.

Gaál Julianna

Az iskola előtti játszótéren találkozom az osztály négy tanulójával és az édesapával. Nevezzük őket Áginak, Juditnak, Lacinak és Tominak. Mind a négyen Veszprémbe jártak általános iskolába, Ági és Judit közepes átlaggal kerültek a Séf-be. Mindketten másodszor járják a 9. osztályt, első alkalommal Ági négy, Judit három tantárgyból bukott, ezért ismételnek. Most, év végén Ági két tantárgyból, Judit pedig négyből lett elégtelen. A fiúk először járják 9. osztályt, Laci négyes átlaggal került a szakközépiskolába, Tomi gyengébb volt, alig hármas. Laci félévkor négy tantárgyból bukott, de év végére összeszedte magát, csak irodalomból kell pótvizsgáznia. Tomi félévkor nyolc, év végén hat tárgyból bukott, azt mondja, az elején nem tanult eleget, és félév után már képtelen volt összeszedni magát.

A diákok két fő pontban próbálták megfogalmazni azt, szerintük miben hibás az iskola a rendkívül gyenge eredmények tekintetében. Az egyik a tanórai fegyelem, illetve fegyelmezetlenség, ez különösen a matematika órákra vonatkozik. A másik az oktatási módszer, mely alatt elsősorban azt értették, hogy az elvárások nem mindig egyértelműek előttük és a magyarázatok nem érthetők. Abban egyetértettek, hogy a tanárok többsége emberséges és az iskolában jól érzik magukat, valamint azt is bevallották, hogy sok esetben ők is hibáztak, mert nem készültek eleget az órákra. Megkerestük az iskola vezetőjét is.

- Különleges helyzetben van az említett osztály - kezdi a beszélgetést Csizmazia Mária, igazgató -, mivel a 37 diákból 17 már évismétlő. Az is kirívó eset, hogy egy osztályból 17-en lebuknak, fel kellett tehát készülnünk arra, hogy ezzel az osztállyal nem lesz könnyű együtt dolgozni.

A tömeges bukásnak egyébiránt több magyarázata van az igazgatónő szerint, hozzátéve azt, hogy egyedi esetről van szó, ilyen nagy mértékű bukás az iskolában nem jellemző. Az egyik az, hogy nincs központi felvételi, az iskola esélyt biztosít valamennyi diák számára és a diákokat az általános iskolából hozott pontszámok alapján veszik fel. És mivel más-más iskolában eltérő lehet az értékelés, a kapott osztályzat mögött sok esetben más tudás van. Egy-egy diák esetében bizony nagy a szakadék az általános és a középiskola között. Vannak diákok, akiknek komoly szövegértési problémákkal kerülnek az iskolába és vannak, akiknek a matematikai alapműveletekkel is gondjaik vannak.

- Mit tud tenni a középiskola ebben az esetben?

- Korrepetálást, felzárkóztató órákat szervezünk azoknak a diákoknak, akik lemaradnak, de sajnos ezeket nem tehetjük kötelezővé. Ennek ellenére azonban a diákok nagy része él a lehetőséggel.

- Vannak olyan diákok, akik számára mindez nem elegendő a bukás elkerüléséhez, ezek egy része nem is akarja eléggé, de az is előfordul, hogy nem képes elsajátítani a tananyagot.

- Minden tanévet azzal kezdünk, hogy a szakközépiskolába a 3,5-ös átlag feletti tanulókat várjuk elsősorban, a kettes tanulóknak mindenképpen a szakiskolai képzést ajánljuk, de természetesen eltiltani senkit nem lehet, mi biztosítjuk a lehetőséget, hogy a szakközépiskolai osztályban tanuljon. A szülőket a tanév során folyamatosan tájékoztatjuk gyermekeik osztályzatairól, az ellenőrzőn kívül minden héten, akik igénylik e-mailben vagy sms-en. A jegyek lezárása előtt pedig bukásértesítőt kapnak a szülők, levélben kérjük őket, hogy vegyék fel a kapcsolatot a szaktanárral. A szülők tehát pontosan tudják, hogy gyermekeik hogy állnak. A félévi bizonyítvány kiosztása után behívtuk a szülőket és a gyengébb tanulóknak a szakiskolai képzést javasoltuk, a 12-ből mindössze hárman éltek a lehetőséggel, a többiek maradtak. Pedig az átjárhatóság biztosított, és a szakiskola elvégzése utáni képzéssel is lehetőség van érettségit szerezni, nem kell tehát erről végleg lemondani.

A probléma másik oka talán épp ebben van az iskola vezetői szerint. Mindenhonnan azt hallják a gyerekek és a szülők, hogy ma nem lehet semmit kezdeni érettségi nélkül. Mintha beléjük lenne táplálva, hogy papír nélkül nem tudnak majd elhelyezkedni és még mindig inkább az évismétlést választják, mint a szakiskolát. Az iskola tanárai viszont ragaszkodnak ahhoz a szinthez, melyet muszáj teljesíteni, és úgy vélik, még mindig szerencsésebb az, ha a 9. évfolyamon ismételnek, mint később. Vallják és próbálják érvényesíteni a diákok és szüleik körében azt, hogy jó szakmai tudással jobban el lehet helyezkedni, mint csupán egy érettségi bizonyítvánnyal. Rendet kéne tenni a fejekben ezen a téren az igazgatóhelyettes szerint.

- Nem elhanyagolható szempont a diákok szociális háttere sem. Az iskola szociálpedagógusának sok dolga van, ő az, aki a diákok lelki, egészségi, vagy jogi problémáit segít megoldani. Az iskolában sok a hátrányos helyzetű gyerek, sokan maradnak magukra döntéseikben és az nem várható el egyetlen 15 évestől sem, hogy maga intézkedjen iskolai kérdésekben. Sok a hiányzás is, és érthető módon a tanár semmit nem tud tenni, ha a gyerek nincs ott a tanórán. A félévkor behívott szülők fele pedig be sem jött az iskolába, hogy a tanárokkal vagy az osztályfőnökkel beszéljen. Sokan már csak akkor keresik fel az iskolát, amikor már nem lehet megmenteni a tanulót a bukástól. Szerencsésebb lenne, ha a szülők megfogadnák a tantestület javaslatait, mert így megmenthetnék gyermekeiket az újabb kudarcoktól.

A diákok által felvetett másik problémára, a tanórai fegyelem kérdésére Csizmazia Mária elmondta, nagyon nehéz ma fegyelmezni, mert a pedagógusoknak nagyon kevés eszköz áll rendelkezésre, a bukások pedig szerinte nincsenek ezzel összefüggésben, hiszen azokból a tantárgyakból is rengetegen buktak, melynek oktatói vasfegyelmet követelnek az órákon.


Jutalomkönyveket kapnak a Séf Vendéglátóipari Szakközépiskola
és Szakiskola legjobb tanulói a tanévzáró ünnepélyen.
Sajnos sokan a nyári szünetben sem pihenhetnek,
készülnek a pótvizsgára.

Fotó: Penovác Károly

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!