Cozma-ügy: Megvannak a gyilkosok! - Marian nem provokált - Nem védelmi pénzért jöttek az enyingiek

Veszprém - A rendőrség tudja, hogy kik ölték meg Marian Cozmát, információjuk van a végzetes február 8-ai gyilkosság minden egyes másodpercéről. Bizonyítani tudjuk, hogy az öt tagú csoportból ki követte el a végzetes szúrást, ki volt a másik két ember, aki segített neki - közölte a Napló érdeklődésére Derzsy Péter, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Halmos György

- Pontosan tudjuk, hogy ki szúrta meg lent Cozmát, valamint Pesicset. Az öt gyanúsítottból a fenti eseményekben, ahol a halálos szúrás érte a román sportolót, már csak hárman vettek részt. 

Erre a három emberre egyértelmű bizonyítékunk van; ők azok, akik Marian Cozmát bántalmazták, amikor a halálos szúrást elszenvedte. 


R. Sándort és N. Győzőt csütörtökön vitték át a veszprémi bíróságra, hogy meghosszabbítsák a gyanúsítottak előzetes letartóztatását
 

A Cozma-ügy legújabb fejleménye, hogy csütörtökön a bíróság meghosszabbította R. Sándor és N. Győző előzetesét, vagyis az ügy összes gyanúsítottja, egy nő kivételével letartóztatásban várja a nyomozás végét. 

Az  öt személyt, akinek szerdán és csütörtökön döntöttek az előzeteséről, társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó, illetve súlyos testi sértéssel, továbbá csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítják. 


Mécsesek, gyertyák a halálos késelés helyszínének közelében
(Archív fotó: Gáspár Gábor)



- Nem négy, nem kettő, hanem három személy követte el a gyilkosságot, ezt bizonyítani tudjuk - fogalmazott Derzsy Péter ezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója.  

- Őket emberölésért és emberölésben való részvételért lehet felelősségre vonni, még akkor is, ha nem tudnánk, ki követte el a végzetes szúrást. 

Egyébként a lenti eseményekről készült videofelvételeket nagyon jól lehetett használni, tisztázódtak a szerepek, a végzetes szúrást megelőző események, cselekmények. 

Akik a gyilkosság éjszakáján a szórakozóhelyen bármilyen jogellenes cselekményt elkövettek, azok közül mindenkit  felelősségre vonunk; legyen az csoportos garázdaság, de ha másért nem, okirat-hamisításért vagy ittas vezetésért. 

A vizsgálat még - rajtunk kívülálló okok miatt - tart, de a munka dandárját elvégeztük. Továbbra sem pihenünk, hiszen még szembesítések, helyszíni kihallgatások, szakértői jelentések összevetése van hátra.

A rendőrség a társszervekkel (tűzoltóság, honvédség, tűzszerészet) többször átkutatta azt a 8-as főút melletti területet, ahol eldobhatták a gyilkos által használt kést, de nem jártak sikerrel. 

Az ezredes szerint az, hogy nincs meg a kés, nem azt jelenti, hogy ne tudnák bizonyítani az elkövetők bűnösségét. A bizonyítékok sora egyértelmű láncolatot alkot, vagyis erős lehet a vád kés nélkül is.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém beállósát, a román kézilabda-válogatott tagját február 8-án hajnalban gyilkolták meg Veszprémben a Patrióta Lokál nevű szórakozóhely előtt. 

A sportolót szíven szúrták, életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni. Csapattársa, Zarko Sesum és Ivan Pesics súlyos sérülést szenvedett. Előbbi sportolót fejbe rúgták, utóbbi játékost vesén szúrták.
 
A gyilkossággal kapcsolatban, ami érthetően rengeteg érzelmet és felháborodást váltott ki a megyében és az országban, nagyon sok negatív hír jelent meg, pedig az ügy két gyanúsítottját 24 órán belül, másokat pedig néhány napon belül elfogtunk, vagy önként jelentkeztek. 

Azóta is folyamatosan gyanúsítjuk meg azokat, akik a helyszínen voltak  nyilatkozta az ezredes.  Érezhető volt a társadalmi nyomás az ügyben, ami természetes, hiszen Marian Cozma közismert, sokak által tisztelt sportoló volt. 

Nehezítette a rendőrség dolgát, hogy az ügyben sok sértett van, rengeteg tanút hallgattunk meg, tucatnyi szakértőt kellett kirendelni, a verekedést kirobbantó 25 tagú társaság tagjai például az ország nyolc részéből (Budapestről, Győrből, Sárbogárdról, Enyingről, Pécsről) verődtek össze, az utolsó előtti gyanúsított, K. Eugén például dunaszerdahelyi - mondta Derzsy Péter.

A tanúvallomásokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy négyszáz ember nem láthatja ugyanazt, ugyanúgy, hiszen egy gyéren megvilágított szórakozóhelyen, ahol alkoholt fogyasztottak, mindenki másképp éli át az eseményeket.

- Sokan a gyorsabb munkát kérték rajtunk számon, pedig az ügy nyomozása az egész megyei főkapitányságot nagyon megterhelte - közölte az ezredes. 

Hozzátette, hogy ebben az ügyben jó eredménynek számítana, ha tíz hónapon belül az ügyészségnek átadhatnák az iratokat vádelemelési javaslattal. Bizonyos feladatokat nem lehet felgyorsítani, így például a szakértői véleményeknek megalapozottnak kell lenniük, a vizsgálathoz pedig idő kell.  

A helyzetünket megkönnyítette volna, időt, pénzt spórolhattunk volna, ha együttműködnek a gyanúsítottak, de ebben az ügyben erről nem beszélhetünk  ismertette. 

- Nem merült fel egyszer sem a vádalku lehetősége a nyomozás során, hiszen megvannak a gyanúsítottak, tisztázódtak az események, vagyis nincs értelme annak. 
  
Nincs olyan adatunk, ami azt támasztaná alá, hogy a 25 tagú csapat védelmi pénzért jött volna. Kizártuk a pultos megverésének variációját is, illetve a szerelemféltést. 

A gyilkossággal kapcsolatban több mint harminc szálat vizsgáltunk, ami lehetséges indítékként szóba jöhetett, de továbbra is azt tudjuk bizonyítani, hogy a halálos késelés egy véletlen verekedésből alakult ki. 

Nem igaz az, hogy Cozma provokált volna, a videofelvételekkel egyértelműen alá tudjuk ezt támasztani. Nyilvánvaló, hogy az őket ért támadásokra reagálnak. 

A rendőrezredes szerint sokak számára hihetetlennek tűnhet, de nemcsak Cozmát, hanem a többi sportolót sem ismerték a támadók. Az eseményekben nagy szerepet játszanak a véletlenek, hiszen a társaság, mielőtt Veszprémbe érkezett, Enyingen ünnepelt, a Patrióta Lokál véletlenszerű választás volt. 
 
- A tisztánlátás érdekében vizsgáltuk az ügy azon vonulatait, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a február 8-ai gyilkossághoz, így az elhíresült siófoki felvonulást, a szervezett bűnözői csoportok kapcsolatát. 

Nagyon szoros, napi kapcsolatban állunk a megyei főügyészséggel, ami biztosíték lehet arra, hogy a vádemelési javaslatból vádemelés legyen. Most úgy látom, hogy ősz végére nyújthatjuk be az iratokat a vádhatóságnak. 

R. Sándor ügyvédje, Kamarás Gábor arról beszélt a Naplónak, hogy szerinte továbbra is nagyon sok homályos pont van az ügyben. 

- Akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy egy diszkóban ittas emberek összeverekedtek, ami elfajult. Ha ez így igaz, márpedig a rendelkezésünkre bocsátott anyagok ezt támasztják alá, akkor nehéz lesz a szándékegységet bizonyítani. 

A dokumentumokból az sem derül ki, hogy a rendőrség konkrétan beazonosította volna az elkövetőt. Az ügyvéd szerint ezért gyanúsítottak meg mindenkit társtetteséggel, mert nem tudják ki szúrta szíven a sportolót. 

- Nagyon rosszul éreztem magam, ugyanakkor jól is - mondta Petre Cozma, a fia emlékére rendezett szerdai magyar-román barátságos focimeccsen a Naplónak. 


Derzsy Péter: három személy követte el gyilkosságot, ezt bizonyítani tudjuk
(Fotó: Andrónyi András)

A gyászoló édesapa megjegyezte: ismét nagyon erős érzelmek törtek rá, felszakadtak a sebek, azonban nagyon jó  és megható volt újra megbizonyosodni arról, hogy mennyire szerették és szeretik ma is a fiát Magyarországon.

A nyomozás főbb időpontjai 
 
Február 8. - Ausztriában elfogják R. Sándort és N. Győzőt
 
Február 13. - Feladja magát Sz. Iván
 
Február 16. - Budapesten elfogják P. Gábort
 
Febuár 18. - Zalaegerszegen elfogják B. Csabát
 
Április 6. - Meggyanúsítják R. Sándor barátnőjét és egy budapesti férfit 
 
Július 20. - Elfogják a K. Eugént
 
Augusztus 6. - Kézre kerítik R. Jánost

Fél év hosszú idő egy ember életében
 
Fél év alatt egy kisgyerek rengeteg új kifejezést tanul, egy kisdiák tucatszor ír dolgozatot, egy kamasz többször rebegi el a szeretlek szót. Egy hivatásos sofőr több ezer kilométert vezet le, a konyhán százszámra porcióznak ki ételadagokat. Egy sportoló pedig számtalan gólt dobhat, lőhet ennyi idő alatt. 

Fél év hosszú idő egy ember életében. Egy nyomozás során viszont nem az, legalábbis, ha ennyire bonyolult, mint a Cozma-ügy. 

Érthető, logikus magyarázat a nyomozás vezetőjétől: sok a tanú, sok a gyanúsított, sok a szakértő, sok az információ és a nyom. Idő, ember, technika nem utolsósorban pénz kell az adatok feldolgozásához, hogy a vád majd sziklaszilárd legyen. 

A Cozma-ügy kapcsán felkorbácsolódott indulatokat azonban nem lehet a logikus, ezért ésszerű és hűvös magyarázatokkal nyugtatni. Csak azzal, ha a bűnös elnyeri büntetését.
 




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!