Éremeső a vasárnapi kajak-kenu vb-n

Napló - A magyar versenyzők két arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szereztek 200 m-en a kanadai Dartmouth-ban zajló kajak-kenu világbajnokság utolsó, vasárnapi versenynapján.

Nagy Terka


A női kajakosok 500 méteres számában aranyérmes Kovács Katalin ünnepel, miután megvédte címét, s egyben pályafutása 26. vb-címét szerezte
Fotó: MTI

Janics Natasa remek versenyzéssel, megvédve címét első lett a kajak egyesek között, majd később - a viadal honlapja alapján - Kovács Katalinnal párosban sem talált legyőzőre.  
A női négyesek döntője előtt az volt a kérdés, hogy Kovácsnak sikerül-e ötödik aranyérmét is begyűjtenie ezen a vb-n. Nos, nem jött össze a bravúr, ugyanis Paksy Tímeával, Janiccsal és Fazekas Krisztinával "csak" másodikként ért célba a németek mögött, így négy arannyal és egy ezüsttel távozhat Kanadából. 
Kovácsnak a Janiccsal aratott párosdiadal volt a 27. vb-címe pályafutását tekintve, s ezzel az örökrangsorban beérte a németek eddig egyedüliként éllovas legendás versenyzőjét, Birgit Fischert, aki hasonlóan hozzá 27-szer állhatott a dobogó legfelső fokára világbajnokságokon. 
A Horváth Gábor, Bozsik Attila, Németh Gergő, Foltán László összeállítású kenus kvartett bronzérmes lett 200 m-en a fehéroroszok és az oroszok mögött. 
A Bozsik A., Horváth kenupáros éppen lecsúszva a dobogóról negyedikként, a címvédőként érkezett Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Beé István és Boros Gergely alkotta kajakos kvartett csalódást keltve csak ötödikként, Gyertyános (K-1) és a Kadler, Molnár Péter kajakos duó pedig nyolcadikként zárt a legrövidebb távon. 
Horváth a kenu egyesek között - még szombaton - első lett a B döntőben, így összesítésben tizedikként végzett a vb-n.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának csütörtöki döntése értelmében a férfi K-1, K-2 és C-1, valamint a női K-1 200 m immár ötkarikás szám. 
(MTI) 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!