Felüljárót építenek - Külön szintű lesz a 8-as főút litéri kereszteződése

Litér - Ha minden a tervek szerint alakul, az év második felében megkezdődhet a 8-as főút litéri csomópontjának átépítése. Ez lesz majd a 82-es főút végpontja is.

Tremmer Tamás

A Veszprém megyét kelet-nyugati irányban átszelő 8-as számú főközlekedési útvonal az ország egyik legnagyobb forgalmú útvonala. 

Korszerűsítéséről és balesetveszélyes csomópontjainak átépítéséről a 2007-ben elfogadott Közútfejlesztési Operatív Program rendelkezik. 
 
A 8-as főút fejlesztése időszerű, így aktuálissá vált a kérdés, amit Pál Béla MSZP-s országgyűlési képviselő tett fel írásban: Mikor várható a 8-as és 72-es számú fő közlekedési utak külön szintű csomópontja építésének megkezdése, valamint az ebbe a csomópontba csatlakozó 82. számú főút Veszprém-Gyulafirátót Veszprém-Kádárta elkerülő szakasz kivitelezésének megkezdése és tervezett átadása?

A 8-as számú főútvonal nemcsak Veszprém megye közlekedési tengelye, hanem az ország keletnyugati tranzitközlekedésében is jelentős szerepet tölt be, adott választ Hónig Péter, ezért a főút fejlesztése kiemelt figyelmet kapott. 

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter kifejtette, a litéri csomópont külön szintűvé alakítására az építési engedély 2007-ben megszületett, a tavalyi év decemberében pedig aláírták az 1,3 milliárd forintos uniós támogatási szerződést. 

Az év márciusában elindították a közbeszerzési eljárást, ezt követően a munkaterület átadása augusztus közepére tehető. 

A beruházás részeként a csomópontban a 8-as főút felett megépül egy kétszer egysávos felüljáró, a főút egy kilométeres szakaszán megerősítik a burkolatot, valamint sor kerül a kétszer két forgalmi sáv fizikai elválasztására is. A csomópontot úgy alakítják ki, hogy további beruházás nélkül ide csatlakozhasson a 82-es számú főút. 

A 82-es Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő szakaszának engedélyezési tervei ugyancsak elkészültek, az építési engedélyt várhatóan még az idén ősszel kiadják. 

A két körforgalmat egy vasúti felüljárót és egy hidat is magába foglaló 5,3 kilométeres szakasz beruházási költsége 2,5 milliárd forint. 

Az építkezés legkorábban 2011 nyarán kezdődhet, az átadás 2013-ban várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!