Botlókő és szigorú gazdálkodás - A Fő utcán kezdődött a pápai városatyák ülése

Pápa - Rendhagyó módon, a Fő utcán kezdődött csütörtökön délután a város képviselő-testületének ülése. A Karlovitz család kezdeményezésére, a város önkormányzatának támogatásával botlókövet avattak fel Karlovitz Adolf gyógyszerész emlékére, aki tevékenységével beírta nevét a település történelmébe.

Nagy Imre

Ezt követően a testületi ülés a városháza nagytermében folytatódott, ahol a napirendek tárgyalása előtt dr. Kovács Zoltán polgármester Pro Publico-díjat adományozott Koncz Sándornak, a Munkácsy iskola nyugalmazott pedagógusának több évtizedes, az oktatásban és a város sportéletében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. 

A városatyák ezután elfogadták az első félév gazdálkodásáról szóló beszámolót. Menyhárt László pénzügyi osztályvezető szóbeli kiegészítésében utalt arra, hogy a központi költségvetésből származó bevételek csökkenése és a helyi adók beszedésének kényszerű átütemezése nehéz helyzetet eredményez, ám a mérleg ennek ellenére egyensúlyt mutat. Mindez az intézmények takarékos és szigorú gazdálkodásának is köszönhető. 

A képviselők módosították a testület szervezeti és működési szabályzatát, és az úgynevezett panelprogramról szóló rendeletet. Dr. Kovács Zoltán polgármester kiemelte, hogy a lakók biztonsága érdekében felújítások során a város tűzoltósága elvégzi a tűzvédelmi felülvizsgálatokat. 

Az eddigi tapasztalatok jók, a program keretében mintegy 180 lakás újult és újul meg. A városatyák többek közt döntöttek a Bursa Hungarica-hoz való ismételt csatlakozásról, és a városi könyvtár TIOP-pályázatáról is. A testület munkája zárt üléssel ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!