Nemesvita: Nyolcszáz éves a település

Nemesvita - A Balaton közelében, a 71-es számú főút mellett fekvő, valamivel több, mint négyszáz lakosú település számára az idei esztendő mindenképpen különleges. Az első írásos emlékek ugyanis 800 évvel ezelőttre, 1209-re nyúlnak vissza. Ekkor említették először Nemesvita nevét.

Szijártó János

A kerek évforduló méltó megünneplésére már tavaly felkészültek a helybeliek, majd idén számos programmal adóztak a falu történelmének és bővítették azt, a jövő generációk számára. 
  
Töreky András helytörténész szorgalmazta legjobban az évfordulóval kapcsolatos ünnepségsorozat megszervezését, amit tulajdonképpen az egész falu, az ittenikkel és a nyaralótulajdonosokkal együtt magáévá tett - tudtam meg Eke Ferenc polgármestertől.  

A különleges alkalomra még egy fehér bort is palackoztunk, amelyet a tavasszal rendezett borverseny legjobb nyolc borából készítettünk. Természetesen nyolcszáz, sorszámozott palcakot adtunk ebből a különleges cuvée-ből - tette hozzá.
 
Nemesvitát egyébként 1216-ban már jó bortermelő településként, valamint a környék első hegyközségeként említik. A helybelieknek mindig sok gondot okozott az esőzések nyomán a hegyoldalról lezúduló víz, amely könyörtelenül tört utat magának, ott, ahol éppen tudott. 


Eke Ferenc polgármester a 800 éves Nemesvita emlékére palackozott borral
 (Fotó: Szijártó János)

A vízmosások ellen támfalakkal védekeztek az emberek, s így alakult ki a község ritka, festői képe, a kanyargós utcákkal, az egymás fölé épített házakkal. Az épen maradt kisnemesi kúriák és a jellegzetes oromdíszítéses népi lakóházak mellett a középkori eredetű, 1778-ban késő barokk stílusban átépített római katolikus templom őrzi a múltat. Az önkormányzat szépen rendben tartja az épületet, bár a tető felújítását tervezik.
  
Az évforduló alkalmából az idei falunapot sokkal nagyobbra, mozgalmasabbra terveztük, és az augusztus huszadikán kezdődő háromnapos rendezvénysorozatunk is kiemelkedően jól sikerült. 

Felszenteltük a 800 éves Nemesvita emlékére állított emlékművet a templom mellett, több kiállítást nyitottunk meg Sándor András író és Hangodi László történész közreműködésével. 

Bortúrát szerveztünk, szép számú résztvevővel. Azonban a legnagyszerűbb dolog mindebből számomra az, hogy egy emberként mozdult meg a falu, pártállástól, hitvallástól függetlenül mindenki. 

A történelem szele megérintette a települést és öröm volt látni, érezni az összefogást. Például a parókia épületének saját erős felújításánál mindenki hozzáadta azt, amit csak tudott. Sokan és sokat dolgoztak. 

Az épület szép lett, több kiállítást tudtunk berendezni ide. Azt hiszem a nyolcszáz éves évforduló arra is nagyszerű alkalom volt, hogy megérezhessük az összefogás valódi erejét.




 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!