Botrányos! Csaknem harmincmilliót sikkasztott a könyvelő

Balatonfüred - Egy könyvelőnő csaknem harmincmillió forintot csalt el munkaadójától, egy szállítással foglalkozó balatonfüredi cégtől, amiért jogerősen közel három évi börtönbüntetésre ítélték.

Mátételki András

Újabb fiktív számla ügy végére tett pontot a bíróság. Az ügy előzménye, hogy a csopaki Sch. László, a Schwarz-Fuvar Kft. tulajdonosa évekkel ezelőtt a budapesti F. György Millennium Bt.-jétől kért számlát, azt ígérve ismerősének, hogy ezeket az összegeket egy cég kifizeti neki, amiből egyharmad részt majd megtarthat.

Ezek után Sch. László felvette a kapcsolatot a balatonfüredi Fazekas Insped Kft.-nél dolgozó T.-né D. Erikával, akit ott könyvelőként alkalmaztak. Tőle azt kérte: könyvelje be a cégénél a Millennium betéti társaság által kiállított fiktív számlákat, majd a pénzt utalja át a megadott bankba. Neki is valamennyi összegből egyharmad részt adott, ugyanennyit tartott meg magának.

A számlák gyártása 2001 szeptemberében indult be, az utolsót 2003 tavaszán állították ki. Az asszony a fuvarozó cégének több mint 24 millió forintos kárt okozott ebben a körben.

A veszprémi könyvelő ezen kívül más személyekkel is összejátszott, amikor el nem végzett munka után járó pénzt utalt ki. Összességében közel harmincmillióval károsította meg a munkaadóját másfél év alatt.

A folytatólagosan elkövetett csalás miatt összesen nyolc személyt ítélt el a veszprémi bíróság, a döntést kisebb módosításokkal helyben hagyta minap a megyei bíróság.

Ennek értelmében a bűncselekmény-sorozatot beismerő 53 éves T.-né D. Erikának két év tíz hónapot, a 43 éves Sch. Lászlónak két és fél évet kell börtönben letöltenie, míg F. Györgynek felfüggesztették a két évi szabadságvesztését. Társaikat ugyancsak felfüggesztett börtön-, illetve pénzbüntetésre ítélték. 
 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!