2009.12.23. 10:31
Elvarázsolt számok - Rácz Jenő válasza az egészségügyi miniszter kritikájára
Veszprém - Az egészségügyi miniszter az egyik rádióadásban kritizálta dr. Rácz Jenőt, mondván a kórház igazgató hamis adatokat közöl az ágazat jövő évi költségvetésével kapcsolatban, amivel félrevezeti a közvéleményt. A megyei kórház igazgatóját kérdeztük.
- Egyrészt ilyen identitás, hogy dr. Rácz Jenő ebben az esetben nem létezik, én minden nyilatkozatomban a Magyar Kórházszövetség álláspontját mondtam. Az a baj, hogy a szaktárca mai napig nem közölte egyértelműen, hogy milyen költségvetéssel, milyen finanszírozással számolhatunk. Több jelentős tételről, mint például a bérekről nem tudni, miből kell majd kifizetnünk. Én úgy látom, éppen a szaktárca részéről tapasztalható egyfajta állandó varázslás a számokkal. Ezért a bizonytalanság – fogalmazott dr. Rácz Jenő.
A megyei kórház főigazgatója hangsúlyozta: eddig arról volt szó, hogy a jövő évi ágazati költségvetésben plusz 38 milliárd forint szerepel majd, ehhez képest most nem tudni, hogy a kórházaknak késve csak januárban kifizetendő hat milliárd forint ennek része vagy külön tételről van szó.
- Az intézmények ebben a történetben a postás szerepét töltik be, amint megérkezik hozzánk a pénz azonnal utaljuk tovább a beszállítóknak, hiszen az elmúlt hónapok helytelen finanszírozása miatt szinte valamennyi kórház súlyos összegekkel tartozik a beszállítóknak. Ha nem fizetünk nincs élelem, kötszer és így tovább. Ez pedig már a betegellátásról szól. Az képtelenség, hogy kórház vezetőként úgy kellett megterveznem a jövő évi üzleti tervet, hogy fogalmunk sincs a finanszírozás mértékéről, a tárca által kommunikált számok többféleképpen is értelmezhetők. Ezért a megyei kórház költségvetésébe kénytelen voltam a jövő évre nézve egymilliárdos veszteséget betervezni - vélekedett dr. Rácz Jenő.