Minisztérium kontra orvosok

A szaktárca állítása szerint az elmúlt nyolc évben hetven százalékkal nőtt a háziorvosok finanszírozása. Ráadásul a munkáltatói terhek mérséklése miatt további húszezer forinttal csökkentek az orvosok kiadásai.

Martinovics Tibor

Legalábbis ezt mondja a minisztérium, a háziorvosok szövetsége minderről másképp gondolkodik.

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége levélben kérte az egészségügyi minisztériumot tegye közzé az általuk használt számításokat és kalkulációkat ugyanis mindeddig nem tudnak egyetlen háziorvosról sem, akinél ilyen nagyságrendű megtakarítás jelentkezne. A minisztériumtól egyelőre nem érkezett válasz.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szerződött háziorvosi szolgálat orvosa napi nyolc órában köteles a betegek rendelkezésére állni. Ebben az időszakban minden olyan esetet el kell látnia, amellyel a betegek hozzáfordulnak, amennyiben az ellátást a beteg otthonában kell megtennie, köteles kimenni a helyszínre.

(Ehhez külön finanszírozást biztosítanak az orvosnak, városban havonta 26-, községben 30-, több települést felölelő körzet esetén 38 ezer forintot.) Amennyiben a háziorvos szükség esetén nem keresi fel a beteget, akkor jogszabályt sért és szerződésszegést követ el - szól az új kormányrendelet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!