Bánki iskola: már nyugalmat szeretnének

Ajka - A Bánki Donát iskolában a múlt héten négyszer is tartott szülői értekezletet Nagy Péter igazgató, majd pénteken sajtótájékoztatón a fenntartó képviselőjével közösen szólt a szülői észrevételekről.

Tóth B. Zsuzsa

Pozitív hangulatúak voltak az értekezletek, amelyeken sok szülő vett részt. Úgy gondolom, hogy sikerült meggyőzni őket arról, hogy az iskolában az oktatás az eddigiekhez hasonlóképpen folytatódhat a jövőben - mondta Nagy Péter igazgató.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat alelnöke mindehhez hozzátette, hogy az értekezleteken a szülők egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy helytelenítik a politika betolakodását a gyerekek közé. 

A megyei önkományzat és az ajkai önkormányzat vitáját az iskolán kívül kell megoldani. A megyei közgyűlés nevében is kijelenthetem azt, hogy a megye a jelenlegi profillal és anyagi kondíciókkal kívánja az iskolát fenntartani, üzemeltetni.

Nem azért juttattunk az intézménynek évente közel 300 millió forintot, hogy most elsorvasszuk. Ugyanakkor élni is kívánunk a törvények biztosította jogunkkal, hogy kire bízzuk az intézmény vezetését. Ez úton is arra szeretném kérni a város vezetőit, hogy felelősen, választott vezetőhöz méltóan viszonyuljanak ehhez a kérdéshez.

A Bánki iskola, a diákok, az aggódó szülők és a jó szándékú pedagógusok nyugalmat és békességet szeretnének - mondta Polgárdy Imre. A szülőket arra kérte, hogy ne üljenek fel bizonytalan ígéreteknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!