Fókuszban a Pannónia

Várpalota - A nehéz költségvetési helyzet miatt bérleti díjat kérne a Cseri-parkerdő használatáért a Pannónia Fesztivál szervezőjétől az önkormányzat, Mázló Imre azonban csak a jövő évtől fizetne.

Szabó Péter Dániel

A várpalotai képviselő-testület legutóbbi ülésén került napirendre az ügy, mégpedig a jogi és ügyrendi bizottság javaslatára, amely így (is) próbálná csökkenteni a költségvetés működési célú hiányát.

Treuer Imre képviselő, a bizottság elnöke hangsúlyozta, nem a népszerű Pannónia Fesztivál megszüntetése a céljuk, csupán a nehéz gazdasági helyzet szülte a sürgősséggel napirendre vett határozattervezetet. A vita közben egyébként Mázló Imre főszervező elektronikus úton jelezte, a jövő évben a jegybevétel bizonyos százalékát hajlandó lenne folyósítani az önkormányzatnak, ám idén nem fizet. Amennyiben pedig a városatyák megszavazzák a 20 milliós bérleti díjat, nem rendezi meg Várpalotán az egyébként már meghirdetett fesztivált.

Az elhangzottakat több képviselő is nehezményezte, Katona Csaba alpolgármester például leszögezte, az idegenforgalmi beruházás támogatása véget ért, egy hosszú távú szerződés megkötésével anyagi hasznot is kellene látnia a városnak a rendezvényből.

Pro és kontra több érv is elhangzott a Cseri-parkerdő bérleteztetését illetően, ám abban egyetértettek a képviselők, a négynapos, s a hivatalos tájékoztatás szerint 2009-ben 102 ezer látogatót vonzó fesztivál fontos a városnak is. Abban is konszenzusra jutottak a városatyák, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő parkerdő használatáért jogosan kérnek pénzt az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvényének szervezőitől.

A testület végül úgy döntött, a közeljövőben rendeletet alkot a Cseri-parkerdő használatáról, s tárgyalást kezdeményeznek Mázló Imrével egy öt-tíz évre szóló szerződés megkötéséről, ami garantálná a fesztivál megrendezését, s rendszeres, tervezhető bevételt jelentene a városnak is.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!