Tornaterem épül - Gyarapodik az öt település diákjait oktató iskola

Zánka - Néhány héten belül átadják a csaknem kétszeresére növelt alapterületű általános iskola új épületszárnyát, melyben tornaterem és konditerem is helyet kap.

Tóth B. Zsuzsa

A Bozzay Pál Általános Iskolában régóta érezték a tornaterem és néhány további tanterem hiányát a diákok és a pedagógusok, a régi álom azonban most végre valóra válik.

Pedig hiába számítottak pályázati támogatásra, így önerőből, több mint 140 millió forintból valósul meg a beruházás.

A zánkai oktatási intézmény igazgatója, Horváth Lajos a Naplónak elmondta, hogy az új szárnyban kedvező feltételeket teremtenek a szakmai munkához mintegy kilencszáz négyzetméteren.

Ennek közel felét a tornaterem foglalja el. Az ahhoz kapcsolódó öltözők, mosdók, szertár szintén elkészülnek, sőt, ezután orvosi szobája is lesz az iskolának. A konditermet pedig valószínűleg a település, sőt, a környék lakossága is használja majd, akárcsak a tornatermet.

A szeptemberben kezdődött kivitelezés során a régi épület megújul, hőszigetelő vakolatot kap. Emellett akadálymentesítik a mosdót és a feljárókat.

A felső szinten kialakított két tanterem egyike a számítástechnikai ismeretek elsajátításában segít a tanulóknak, a modern infokommunikációs technika befogadására is alkalmas lesz, és ennek köszönhetően közösségi programoknak is helyet adhat. A másik teremben pedig már tanítanak.

Horváth Lajostól megtudtuk még, hogy az új épületszárny átadását április végére tervezik. Az öt település - Zánka, Monoszló, Balatonszepezd, Balatonakali, Köveskál - diákjait oktatják a zánkai intézményben.

Bár a diákok létszáma évek óta 130 körül stangnál, azonban ettől függetlenül nagy szükségük van a tornateremre és két további tanterem kialakítására is. A zánkai iskola új épületszárnnyal, tornateremmel bővül.

 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!