Veszprém Classic - A verseny, ahol nem a gyorsaság számít

Nem lehet nem tátott szájjal bámulni a régi autócsodák között, még ha nem különösebben autóbolond is az ember. Nagy márkanevek, csillogó króm díszítések, klasszikus filmekből ismert klasszikus járgányok. Az indulópont, a Veszprém Aréna parkolójában sétálgatok többek között 1973-as Porsche 911, 1965-ös Peugeut 404 Coupet, 1973-as Alfa Romeo Gulietta, 1972-es Toyota és egy 1965-ös SL Mercedes között.

Hamar feltűnik, mennyire stílusos, vagány, formabontó és egyedi járművek ezek, ahány márka és évjárat, annyi forma. Nyoma sincs a mai uniformizálódásnak. Talán éppen a szépségük, régiségben rejlő értékük miatt sem a szélvész gyorsaság, hanem a pontosság számít a veszprémi és az ehhez hasonló versenyeken. A nézőknek ugyanis bőven van alkalmuk megcsodálni az autókat, mert az autóban ülő párosnak, a vezetőnek és a navigátornak a túra közben felállított ügyességi szakaszokon az előírt szintidőt kell századmásodperc pontosan teljesíteni. A végén az nyer, aki a legközelebb volt a megjelölt időponthoz, azaz a legpontosabban számolta ki a sebességet.

A budapesti Józsa András és felesége Szilvi egy gyönyörű piros Alfa 2000 GTV mellett állnak, nem tévedtem, amikor azt mondtam nekik, "tuti, hogy ez a kocsi idősebb, mint ti". Az 1972-es csoda másfél éve van Andráséknál, kipróbálás nélkül vásárolták Ausztriában.

- Télen vettük meg egy osztrák kis hegyi faluban, nem tudtuk kipróbálni a hóban, de szerencsére nem volt nagyobb baja a kocsinak- mesélik. András szenvedélye az Alfa Romeoknál kezdődött, aztán tevődött át csak a régebbi típusokra, de sűrűn nézte a veszprémihez hasonló oldtimer versenyeket is az interneten.

- Nagyon jó bulik az ilyen versenyek, csak az a baj, hogy nem érünk el semmi komolyabb eredményt - mondják félig viccesen, félig komolyan. Szilvi hozzátette: mindig úgy tűnik, hogy jól mennek, de hiába, az ilyen fajta, pontosságra építő megmérettetéseken a röpke másodperceken is nagyon sok múlik.

Ennek ellenére persze izgalmas, jó program, gyönyörű tájakat lehet megismerni, és egyben fizikai-műszaki kihívás is: hisz az öreg, nem mindig jól működő műszerek néha megtréfálják a vezetőt, s jól kell tudni alkalmazni az általános iskolában megtanult képletet is, amelyik az időre, a megtett útra és a sebességre vonatkozik.

Mindemellett a gyönyörű négykerekű speciális törődést is igényel: egészen másképpen kell mosni, mint egy átlagos autót, de nem mindegy az sem, hogy a garázsban hány fok van és mekkora a páratartalom. Nem véletlen, hogy az "olyan mint egy gyerek" felvetésemet Szilvi nevetve módosítja: "még rosszabb".

Pontosan mellettük parkol Balázs 1969-es VW Typ 3 autójával. A veszprémi fiatalember nem egyedüli helyi a mezőnyben, többek között édesapja és édesanyja is részt vesznek a versenyen egy 1961-es Volvo 544-essel. Nem kérdés, a lavinát a családban az édesapa indította el, amikor először vásárolt egy felújításra szoruló régi autót. S bár a szakmája kereskedő, elkezdte építeni, javítani, restaurálni, mígnem Balázs is kedvet kapott, s ő is keresett magának egy elérhető árú autót, amit három év alatt csinosított ki.

- Négy-öt országból szedtük össze az alkatrészeket, nagy varázsa van annak, amikor saját kezűleg építi az ember a kocsiját - mesélte Balázs, aki hozzátette azt is: nem a verseny miatt vannak itt, hanem a hasonló érdeklődési kör, a szép autók, s a még számukra is ismeretlen, felfedezésre váró hazai tájak miatt.

Édesanyjától, Ágitól megtudom azt is: szerelem ez az egész családnak, számára teljesen természetes, hogy férje, János a szabadidejét a garázsban tölti, de rengeteget tölt kutatómunkával is, hogy egészen pontosan feltérképezze: adott korban adott típusnak mik a jellemzői.

- Nincs annál klasszabb dolog, mint amikor egy szép tavaszi napon beülünk a kocsiba, és autókázunk egyet a városban, a környéken. Nagyon szívesen veszik az emberek, a járókelők is, igazi ajándék nekünk, hogy megcsodálják, hogy mosolyt csalunk az arcukra - mesélte Ágnes, aki egy Mercedes 1928 Replica boldog tulajdonosa.

A mostani túra pedig még a veszprémiek számára is egy "ismerd meg hazádat" program volt, hisz pénteken és szombaton a Bakonynak a forgalom elől lezárt régi rallye pályáin ment a menet Pápa és Noszlop érintésével egészen a veszprémi Óváros- téri befutóig.

Éppen előttem araszoltak a dugóban, egy ránézésre is legalább "ezer" éves, ám szépen kiglancolt, fényes narancssárga Trabant kupéban. Igaz, látszott, négyüknek kicsit szűkös a hely, de szemmel láthatóan nagyon élvezték, ahogy nap süti az arcukat, a szél fújja a hajukat. És egyáltalán nem mellesleg, őket bámulta-mosolyogta mindenki.

Mi, a többiek, kényelmes, méregdrága, légkondis, cédés, mindenfajta technikai csodákkal felszerelt járgányokban ültünk - mégis, azt hiszem, irigykedtünk kicsit (na jó: nagyon). A vagánysága, stílusa, bevállalóssága miatt. Hisz a Trabi, ha nem is hasonlítható a fent említett verseny sokszor felbecsülhetetlen értékű járgányaihoz, ma már klasszikus is, oldtimer is és jónéhány generáció számára sokkal, de sokkal több egy szimpla autónál.