A kritikus tömegek - Balatonfüreden a Média Hungary

Balatonfüred - A korán érkezőknek szervezett nulladik napi előadásokkal hétfő este megkezdődött a Média Hungary konferencia.

Győrffy Árpád

A sajtó legnagyobb hazai tanácskozását 15. alkalommal új helyszínen, a füredi konferencia-központban tartják. Mint lapunkban már olvashatták, a Club Tihanyba tervezett fórumnak azért kellett más helyszínt keresni, mert egy vállalkozás ugyanarra az időpontra szintén kibérelte az üdülőfalut.

Csermely Ákos, a Média Hungary főszervezője elmondta: a két napra mintegy 1250 résztvevőt várnak. Az eredeti jelentkezők közül csupán néhányan mondták le a részvételüket. A füredi konferencia-központ és a szállást adó hotelek legalább olyan jó feltételeket biztosítanak, mint a korábbi helyszín. Az előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket több mint száz hazai szakember mellett kilenc külföldi előadó tartja. A külföldiek közül is többen megérkeztek vagy úton voltak.

A konferencia idei témáit összefoglaló cím, a Kritikus tömeg egyszerre utal arra, hogy az internetre alapuló új média elért ahhoz a kritikus tömeg állapothoz, amikor már meghatározó tényező lehet, miközben ezzel az egykori fogyasztók helyett megjelentek azok a kritikus tömegek, amelyek már véleményüket ki akarják és ki is tudják fejezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!