2010.05.20. 17:43
A mindennapok hősei
Balatonfüred - Névtelenül elhunyt közkatonákra, azokra, akik a hazáért áldozták életüket emlékeztek meg műsorral és kiállítással a magyar hősök emléknapja alkalmából az arácsi népházban. A közelmúltban átadott intézményben ez volt az első rendezvény.
- Az emberi élet nem mérhető rang és pozíció szerint, ezért a mindennapi hősökre, akiket csak a családtagjaik sirattak meg kötelességünk emlékezni. Az a nemzet, amely nem adózik a múltjának, nem remélhet semmit a jövőtől - fogalmazott Jókai Anna Kossuth-díjas író az ünnepségen.
A népház csordultig telt nagytermében Császár Attila, az arácsi református gyülekezet lelkésze mondott beszédet hangsúlyozva: ugyan a történelmünk tele van nagy, karizmatikus személyiségekkel, de mellettük a háborúk névtelen áldozataira is emlékeznünk kell, különös meghatottsággal a gyerekekre, akik tizenévesen adták vérüket ezért az országért.
- Nincs befejezetlen élet, mert az életet nem annak hossza, hanem tartalma határozza meg - vélekedett a lelkész.
A helyi lakosok műsorával egybekötött rendezvényen megemlékeztek Kutas Árpádra, a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt alpolgármesterre, aki rengeteget tett az arácsi városrész fejlődéséért, ő szorgalmazta többek között a Népház rekonstrukcióját is.
Az arácsi református gyülekezet házában a fürediek közadományaiból Kisemberek főhajtása a kisemberek előtt címmel kiállítás nyílt.
A május végéig nyitva tartó tárlaton egyebek mellett korabeli ruhák, fegyverek, első világháborúból írt levelek, képeslapok, régi fényképek, háborús lőszerből készült serlegek, hadifogságban sátorvászonból varrt zubbonyok láthatók.