Fergeteges majális - Egyformán tapsoltak a roma és magyar fellépőknek

Mezőlak - Jó hangulatban szórakoztak együtt a romák és nem romák a vasárnapi cigány kulturális majálison. A fellépőknél sem számított, hogy ki milyen származású, egyformán tapsoltak a magyar folklórt bemutató csoportoknak és a cigány hagyományokat előadóknak.

Győrffy Árpád

Ebben a szellemben szólt a rendezvényt megnyitó Kozák János, a Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke is. Egyes népcsoportok a maguk nyelvében és kultúrájában is élnek, így van ez a cigányokkal is. De attól, hogy egy másik nyelvvel és kultúrával is rendelkeznek, még nem mások, ugyanúgy magyarok, ahogy az ország más polgárai, és azok is kívánnak maradni.

Sándor Endre, a rendezvényt szervező mezőlaki cigány kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy a programot is eleve úgy állították össze, hogy abban a magyar népi kultúra mellett egyaránt helyet kapott a beás, a muzsikus és az oláh cigányok kultúrájának egy-egy szelete. Ennek megfelelően került a műsorba a devecseri Fláre Beás együttes, a pápai Vadvirág néptáncegyüttes, a Tánc-lánc Művészeti Alapiskola mezőlaki gyermek tánccsoportja, a devecseri és a pápai cigány gyermektánccsoport, a szanyi bokréta cigányzenekar, a nagyvázsonyi Rupa Family és a budapesti Romano Glaszo együttes.

A kulturális produkciókat játszóház egészítette ki, ahol többek között 20 kilogramm gipszet használtak el a gyerekek az anyukáknak készített ajándékokhoz. Az érdeklődők megvendégeléséről is gondoskodtak egy hatalmas adag marhalábszár pörkölttel.

 

 

A rendezvényt elsősorban abból a 450 ezer forintból finanszírozták, amit a megyében egyedüliként nyertek el a Roma Kulturális Alapból a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány közös pályázatán. További támogatást kaptak termékekben és más szolgáltatásokban a pápai és környékbeli sütőipari cégektől és más vállalkozásoktól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!