Rálőttek egy olaszliszkai roma család házára

Olszliszka - Három lövést adtak le vasárnap éjszaka a Borsod megyei Olaszliszka egyik romák lakta házára, de senki sem sérült meg; ismeretlenek arra a házra tüzeltek, amely a négy évvel ezelőtt történt gyilkosság helyszínének közelében felállított emlékművel szemben áll - tájékoztatta a település kisebbségi önkormányzatának vezetője az MTI-t.

MTI

Fercsák László közlése szerint a házban lakó nő a lövéseket meghallva "legurította" alvó gyermekeit az ágyról, majd az ágy alá rejtette őket. Mint elmondta, három nagy durranást hallottak, de az ablak nem tört be, személyi sérülés nem történt. 

A kisebbségi vezető azt mondta: a ház utca felőli oldalán három "golyó ütötte lyukat" fedeztek fel, és hétfő reggel értesítették a rendőrséget.

Fercsák László megjegyezte, hogy a megtámadott ház lakóinak nincs közük a 2006. október 15-én történt olaszliszkai gyilkossági ügyhöz. 

Négy évvel ezelőtt halálra verték a településen Szögi Lajos tiszavasvári tanárt annak a kislánynak a hozzátartozói, akit a férfi az autójával elsodort; a gyerek az árok szélén elesett, de nem sérült meg.

A Debreceni Ítélőtábla tavaly novemberben meghozott, jogerős ítéletében az ügyben társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyolc vádlottat elmarasztalt, közülük hármat életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!