A környezet szépítése nem pénzkérdés

Balatonfüred - A megyei önkormányzat az idén is jelentős részvétel mellett és eredményesen rendezte meg A tiszta és virágos Veszprém megyéért versenyt, állapították meg többen is a szerdai díjátadó ünnepségen.

Győrffy Árpád

A megye minden részéről érkezett települési vezetőket házigazdaként köszöntő dr. Bóka István úgy vélte, hogy amíg a járda- és útépítés sok-sok pénzbe kerül, a közterületek rendbetartásához, virágosításához elsősorban csak odafigyelésre, gondosságra van szükség. A füredi polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy a díjazottak között sok balatoni település van, mert a jól működő idegenforgalom egyik feltétele a gondozott, szép környezet. Bejelentette, hogy a hónap közepén a városban rendezik meg az országos virágosítás verseny díjátadó ünnepségét, amin várhatóan jelen lesz a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó is.

Lasztovicza Jenő, a versenyt meghirdető megyei önkormányzat vezetője emlékeztetett arra, hogy a közgyűlés területrendezési bizottsága és hivatala az idén már 9. alkalommal szervezte meg a nemes vetélkedőt. A hatvan induló jelzi, hogy sok településnek még ebben a rendkívül nehéz anyagi helyzetben is fontosnak tartják a környezet szépítését, még abból a kevés pénzből is biztosítanak rá fedezetet. Az utóbbi években jelentősen megszépült megye bizonyítja, hogy van értelme a munkának.

Dr. Áldozó Tamás, a területrendezési bizottság elnöke rendkívül fontosnak tartotta, hogy a verseny a jövőben is folytatódjon, mert ösztönzést ad a résztvevőknek a környezetük szépítésére, ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki a saját kategóriájába tartozó településekkel mérje össze magát, munkáját.

A köszöntők után Lasztovicza Jenő oklevelet, ajándékkönyvet adott át a résztvevőknek, az egyes kategóriák dobogós versenyzői pedig egy-egy ökológiai társasjátékot is kaptak ráadásként.

A legtisztább és virágosabb településeink

A 300 lakos alatti települések kategóriájában az 1. Bakonyság, 2. Kékkút, 3. Döbrönte. A 300-500 lakosú települések közül az 1. Paloznak, 2. Ganna, 3. Kisapáti. Az 500-1000 fős települések kategóriájában az 1. Bakonytamási, a 2. Gógánfa, a 3. Balatonszőlős. Az 1000-3000 lélekszámú települések közül az 1. Csopak, 2. Alsóörs, 3. Balatonederics. A 3000-nél több lakosú települések közül az 1. Balatonfüred, 2. Ajka, 3. Tapolca lett a megyei önkormányzat illetékes bizottsága szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!